Berkő Péter (szerk.)

Betegségek megelőzése és korai felismerése


Testnevelési besorolás

A középiskolások egykori szűrésénél kezdetben két csoport volt. A nagy tömeget magába foglaló első csoport, mely a testnevelési órákon korlátozás nélkül vett részt, és a második, mely semmiféle fizikai terhelést nem végezhetett függetlenül az alapbetegségtől, ez mintegy 3-5% volt. A testnevelési órán az volt a teendőjük, hogy ők cipelték a tornaszereket, mely sok esetben vetekedett a többiek terhelésével. A sportorvosi szűrővizsgálatok egyik fontos területe az iskolai testnevelési besorolás. Nem megfelelő alkalmazása esetén kellemetlen eseménysorozatban lehet része néhány tanulónak. Hozzájárulhat ehhez a testnevelő tanár magatartása is. A lényeg az, hogy az akut megbetegedés legyen csak ok a testneveléstől való távolmaradásra, valamilyen formában mindenki vegyen részt egyfajta szervezett mozgásban.

Betegségek megelőzése és korai felismerése

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 430 2

A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy szakértőinek. Sokat tanulhat belőle a hétköznapi érdeklődő, de a többdiplomás szakorvos is, mivel könnyen olvasható, nyelvezete egyszerű, közérthető, ugyanakkor a szakmaiság magas színvonalát képviseli. A könyv a leggyakoribb betegségek szinte teljes palettáját fogja át. Szerzői között megtaláljuk az egyes orvosi szakterületek legkiemelkedőbb művelőit, akik gyakorló orvosként és elismert tudományos eredményeik alapján is megbecsült képviselői a gyógyító munkának. A betegségek megelőzése és korai felismerése döntő fontosságú az egészség megőrzésében és a gyógyításban. Igaz ugyan, hogy az orvostudomány napról napra új eredményekkel áll elő a betegségek okainak és eredményesebb gyógyításának kutatása területén, a legtöbbet mégis azzal tehetjük, ha odafigyelünk magunkra és egymásra, az árulkodó jelekre. A prevenció az orvosi ismeretek bővülésének és az elmúlt évek technikai fejlesztéseinek köszönhetően még sosem volt annyira aktuális, mint napjainkban. Fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. A megelőzés esélyt ad. Esélyt az egészséges, hosszú életre, a gyors regenerálódásra. Emellett azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a betegségek korai felismerésével a súlyosabb, akár életveszélyes állapotok kialakulásának kockázatát lehet csökkenteni. Ezért mondjuk azt, hogy a betegségek korai felismerése az egészségmegőrzés másik legfontosabb kulcsa.

Hivatkozás: https://mersz.hu/berko-betegsegek-megelozese-es-korai-felismerese//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave