Berkő Péter (szerk.)

Betegségek megelőzése és korai felismerése


Összegzés

Az elmúlással akkor kell megbarátkozni, amikor még nem fenyeget közvetlen közelről. A halálra való készülés tulajdonképpen az életre való készülést jelenti, értékeink valódi helyének megkeresését az életünkben. Egyfajta bölcsességre jutást, amelyből még az igazán nagy tragédia sem tudja kibillenteni az embert. Ez tesz alkalmassá minket, hogy a haldokló mellől ne elfussunk, hanem képesek legyünk leülni mellé, hogy vele virrasszunk és őszintén a szemébe nézve megfogjuk a kezét. Ez a belső béke segít majd bennünket, hogy felismerjük, mikor kell maradnunk, mikor kell hallgatnunk, és ha beszélnünk kell, mit kell mondanunk. Ennek birtokában kevésbé fenyeget majd minket a lelkiismeret-furdalás mázsás súlya mulasztásaink, el nem mondott üzeneteink, ki nem mondott bocsánatkéréseink miatt. S ha magunkban jobban helyére kerül élet és halál, gyermekeinknek is jobban el tudjuk majd magyarázni az élet nagy titkait.

Betegségek megelőzése és korai felismerése

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 430 2

A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy szakértőinek. Sokat tanulhat belőle a hétköznapi érdeklődő, de a többdiplomás szakorvos is, mivel könnyen olvasható, nyelvezete egyszerű, közérthető, ugyanakkor a szakmaiság magas színvonalát képviseli. A könyv a leggyakoribb betegségek szinte teljes palettáját fogja át. Szerzői között megtaláljuk az egyes orvosi szakterületek legkiemelkedőbb művelőit, akik gyakorló orvosként és elismert tudományos eredményeik alapján is megbecsült képviselői a gyógyító munkának. A betegségek megelőzése és korai felismerése döntő fontosságú az egészség megőrzésében és a gyógyításban. Igaz ugyan, hogy az orvostudomány napról napra új eredményekkel áll elő a betegségek okainak és eredményesebb gyógyításának kutatása területén, a legtöbbet mégis azzal tehetjük, ha odafigyelünk magunkra és egymásra, az árulkodó jelekre. A prevenció az orvosi ismeretek bővülésének és az elmúlt évek technikai fejlesztéseinek köszönhetően még sosem volt annyira aktuális, mint napjainkban. Fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. A megelőzés esélyt ad. Esélyt az egészséges, hosszú életre, a gyors regenerálódásra. Emellett azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a betegségek korai felismerésével a súlyosabb, akár életveszélyes állapotok kialakulásának kockázatát lehet csökkenteni. Ezért mondjuk azt, hogy a betegségek korai felismerése az egészségmegőrzés másik legfontosabb kulcsa.

Hivatkozás: https://mersz.hu/berko-betegsegek-megelozese-es-korai-felismerese//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave