A nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlődése a történelem során, évezredeken keresztül a közvetlen cserén alapult, azonban a piaci viszonyok kibontakozásával szorosan kapcsolódott az adott korban az általános gazdagságot megtestesítő aranyhoz, ezüsthöz vagy az uralkodó intézményekhez.1 Az államok pénzügyei azonban, az időnkénti külső hitelfelvételek ellenére, lényegében „nemzetiek” maradtak. A XX. században és különösen a század második felében bontakozott ki és gyorsult meg a pénzügyek globalizálódásának folyamata. A XXI. századra való átmenet szakaszában a nemzetközi pénzügyi szektor a világgazdasági rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban bővülő komponense. Egyik dimenzióját a nemzeti pénzügyek képezik, a nemzeti valuták, ezek állami menedzselése, a nemzeti pénz- és tőkepiacok, értékpapír- és árutőzsdék, a növekvő fontosságú központi bankok, magánbankok és különböző egyéb pénzintézetek, biztosítótársaságok, nyugdíjalapok stb. Ezek ma már nemzetközi méretekben összefonódott interaktív hálózatokká fejlődtek. A szektor másik dimenzióját a nemzetközi intézményes keretek, a valutáris rendszerre vonatkozó multilaterális megállapodások, nemzetközi pénzügyi szervezetek, formális és informális csoportosulások alkotják. A harmadik dimenziót a nemzetközi pénzpiaci központok jelentik, beleértve az off-shore központokat is, ezek azonban végső soron nem függetlenek az államoktól, amelyek területén működnek. Igen fontos negyedik dimenziót képviselnek e szektorban a nemzetközi pénzügyi konglomerátumok, e hatalmas globális és univerzális pénzintézetek, amelyek a pénzügyek transznacionális társaságai.