Ritoók Zsigmond

Pillantás az ókortudományba


Bevezetés: mi az ókortudomány?

Az ókortudomány mivoltát bemutatni, részterületeit összefoglalni kívánó „bevezetések” általában rendszerszemléletűek: sorra veszik az egyes részterületeket, és elmondják, hogyan műveli az illető területen dolgozó szakember a maga tudományát, a felirattant, a paleográfiát, a szövegkritikát stb. Ilyen volt Vári Rezső (1867–1940) munkája, A classica-philologia encyclopaediája (Budapest 1906), melynek szempontjai felett eljárt az idő, de egyes részeit a szakember még ma is haszonnal forgathatja. Ilyen az a négykötetes Bevezetés az ókortudományba című munka is, mely előbb 1996-ban, majd második, bővített kiadásban 1998-ban jelent meg Debrecenben, egyetemi jegyzetként, több szerző tollából, Havas László és Tegyey Imre szerkesztésében. (A bibliográfiában erre csak H.–T. kötet- és lapszámmal utalunk. Interneten hozzáférhető.)

Pillantás az ókortudományba

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 572 9

A mű áttekinti, hogyan alakult az ókorral való tudományos igényű foglalkozás, az ókortudomány, a kezdetektől napjainkig az egyes korok vezéreszméivel kölcsönhatásban, hogyan fejlődtek ki és alakultak azután éppen e kölcsönhatás eredményeképpen az ókortudomány egyes résztudományai és azok módszerei, másfelől hogyan hatott maga is az egyes korok gondolkodására, s hogyan lett így az ókorral való tudományos foglalkozás az európai és a magyar művelődés szerves részévé. Tárgyalja a kérdést, hogy mi lehet az ókortudomány feladata ma, lehet-e még valami újat mondani annyi évszázad után is az ókorról.

Mindenkinek ajánljuk, akit érdekel az ókor története, aki kíváncsi arra, hogyan dolgoznak az ókor kutatói. Aki áttekintést szeretne kapni arról, milyen szakterületeket foglal magában az ókortudomány, aki tudni szeretné, „mire jó” a klasszika-filológia. Mit tehet hozzá az emberiség céljaihoz, gondolkodásmódjához, hogyan gazdagíthatja közös tudásunkat.

Ritoók Zsigmond klasszika-filológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A római és ógörög irodalom nemzetközileg elismert, kiemelkedő tudósa.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ritook-betekintes-okortudomany//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave