Bármilyen jelentős vállalkozás volt is a Boeckh-féle Corpus, mire 1877-ben teljessé lett, szinte már el is avult. Nem elsősorban azért, mert Boeckh, aki nem járt görög földön, nem a kövekről gyűjtötte a feliratokat, hanem mások által közölt szövegek alapján dolgozott, hanem mert a század második felében az ásatások nyomán rengeteg felirat vált ismertté, amelyeket a Boeckh-féle gyűjtemény már nem tartalmazott. Közben Theodor Mommsen (1817–1903) irányításával megindultak a latin feliratok gyűjteményének, a Corpus Inscriptionum Latinarumnak (CIL) a munkálatai. Mommsen a római történelem és művelődés szinte minden területén alapvetőt alkotott: az itáliai nyelvek vizsgálatában csakúgy, mint a római közjogban, ahol ő érvényesítette először a történeti szemléletet, ő tárgyalta elsőként a római társadalom-, politika- és jogtörténetet egységben a művelődés történetével (római történetének irodalomtörténeti fejezeteiért Nobel-díjat kapott), s ő hozta létre a Corpus Inscriptionum Latinarumot (CIL), e ma is nélkülözhetetlen munkaeszközt. Mommsen természetesen felhasználta a reneszánsz feliratgyűjtők készítette gyűjteményeket (hiszen a kövek egy része időközben elveszett), de ragaszkodott hozzá, hogy minden felirat publikációja lehetőleg kő olvasása alapján készüljön. Ezt elvárta a Corpus munkatársaitól, de a munkát szinte hihetetlen munkabírással jelentős részben maga végezte el.