Ritoók Zsigmond

Pillantás az ókortudományba


A reneszánsz. Az ókortudomány kezdete

A korszak, melyet reneszánsznak nevezünk, az Itáliából elinduló változásokkal kezdődött. A középkor világképe, skolasztikus filozófiája nem látszott elégnek a felpezsdülő itáliai városi élet számára. Kezdték az ember helyét a világban másképp látni, egy az egyéniségnek tágabb teret nyitó, emberközpontúbb világkép volt kibontakozóban. Az új világkép kialakításához támaszt és ösztönzést, példaképet látott az ókor kultúrájában a kor számos nagy szelleme, így már a padovai Lovato Lovati (1241–1309) és Albertino Mussato (1261–1329), főképpen azonban Petrarca (1304–1374). Igazában ekkor fedezték fel az ókort mint önálló szellemi jelenséget, melyet a maguk korához, az új korhoz közelebb állónak éreztek, mint az őket megelőző, a kettő között levő media aetast, a közép(ső) kort – vagyis voltaképpen ettől kezdve lehet ókortudományról beszélni.

Pillantás az ókortudományba

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 572 9

A mű áttekinti, hogyan alakult az ókorral való tudományos igényű foglalkozás, az ókortudomány, a kezdetektől napjainkig az egyes korok vezéreszméivel kölcsönhatásban, hogyan fejlődtek ki és alakultak azután éppen e kölcsönhatás eredményeképpen az ókortudomány egyes résztudományai és azok módszerei, másfelől hogyan hatott maga is az egyes korok gondolkodására, s hogyan lett így az ókorral való tudományos foglalkozás az európai és a magyar művelődés szerves részévé. Tárgyalja a kérdést, hogy mi lehet az ókortudomány feladata ma, lehet-e még valami újat mondani annyi évszázad után is az ókorról.

Mindenkinek ajánljuk, akit érdekel az ókor története, aki kíváncsi arra, hogyan dolgoznak az ókor kutatói. Aki áttekintést szeretne kapni arról, milyen szakterületeket foglal magában az ókortudomány, aki tudni szeretné, „mire jó” a klasszika-filológia. Mit tehet hozzá az emberiség céljaihoz, gondolkodásmódjához, hogyan gazdagíthatja közös tudásunkat.

Ritoók Zsigmond klasszika-filológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A római és ógörög irodalom nemzetközileg elismert, kiemelkedő tudósa.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ritook-betekintes-okortudomany//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave