A modernizáció filozófiáját elemző egzisztencialista filozófusok a tömegember jelentéktelenségével az autentikus létet állították szembe. Az egzisztencia mint a lét lényege olyan kérdéseket feszeget, amelyek arra vonatkoznak, hogy mi a célunk a világban, miért élünk, hogyan lehetünk önmagunk, aki más mindenki mástól. A modern kor értékválságos időszakában ez az útkeresés azért is létkérdés, mert a fogyasztói társadalom norma- és értékrendszere inkább kedvez a riesmani külső kontrolláltság elterjedésének, illetve az Ortega által tömegembernek nevezett „életstílus” megtelepedésének (Pikó, 2003a). A modern kor embere nem más, mint az „arcnélküli tömegember”, aki Kierkegaard szavaival élve „belelapoz a világba”. A modern kor által előidézett egzisztenciális vákuum eddig még nem tette lehetővé átfogó, tudományosan is megalapozott és egyúttal az egyén számára spirituálisan is megnyugvást hozó új világkép megjelenését. A szekularizált világban a vallás nem nyújt mindent átfogó egzisztenciális magyarázatot, de ugyanúgy a tudomány sem képes erre. Az ember tehát magára maradt. Nincsenek olyan viselkedési előírások, amelyek segíthetik személyiségfejlődését. A standardizált létezés nem vezet el a tartós boldogsághoz, sokkal inkább ürességet idéz elő. Egyediségünk megélése, amire vágyakozunk, nem megy egyik pillanatról a másikra, a készen kapott viselkedési minták alapján.