Ambrus István, Farkas Ádám

A compliance alapkérdései

Az etikus vállalati működés elmélete és gyakorlata


Hűtlen és hanyag kezelés

A hűtlen kezelés (Btk. 376. §) és a hanyag kezelés (Btk. 377. §), jóllehet különálló paragrafusokban kerültek szabályozásra, lényegében csaknem ugyanazon deliktum szándékos és gondatlan alakzatának tekinthetők, ezért bemutatásukra együttesen kerül sor. E bűncselekmények elkövetési tárgya már nem dolog, hanem idegen vagyon, ami nem pusztán birtokba vehető testi tárgyakból (és hozzájuk hasonló, büntetőjogi értelemben ugyancsak dolognak tekinthető elemekből áll), hanem számos más vagyonrészből is állhat. Így az ingó- és ingatlantulajdon, a bankszámlán lévő pénzösszeg ugyanúgy a vagyonhoz tartozónak tekinthető (aktívum), miként egy kintlévő, még be nem hajtott követelés (passzívum). Az elkövetési magatartás kötelességszegés (illetve a hanyag kezelés esetében még a kötelesség elhanyagolása is). A büntetőjog dogmatikájából következően tevéssel és mulasztással egyaránt el lehet azt követni, hiszen nem csupán az tekinthető kötelességszegésnek, ha valaki tilalmazott magtartást tanúsít (azaz tesz), hanem az is, aki előírt cselekményt nem fejti ki (vagyis mulaszt). Hűtlen kezelés esetében a vagyonkezelési kötelezettség törvényen vagy más jogszabályon, de akár szerződésen is alapulhat, míg a hanyag kezelés esetében kizárólag törvényen, ebből fakadóan a gyakorlatban csupán állami vállalatok vonatkozásában jöhet szóba a gondatlan bűncselekményi változat megvalósulása. A bűncselekmények eredménye a vagyoni hátrány, amelynek keretében tehát, mint már történt rá utalás, nemcsak az effektív értékcsökkenést kell figyelembe venni, hanem az elmaradt hasznot is. Így például, ha a cégvezető a vállalat tulajdonában álló járműveket nem a cég érdekében, hanem saját részre használja (például a saját telkén történő építkezéshez fuvarozásra), a vagyoni hátrányba – ilyen irányú szakértői állásfoglalás alapján – azt az összeget is indokolt beleszámolni, amelytől annak folytán esett el a vállalat, hogy a járművek távollétük alatt, a cég javára történő, rendeltetésszerű használatuk elmaradása folytán ekkor nem termeltek bevételt. De ugyanígy elköveti a hűtlen kezelés bűntettét, aki a zrt. vezérigazgatójaként gépkocsik közvetlen lízingelése helyett a zrt. számára hátrányosabb feltételek mellett olyan lízingcéggel való bérleti szerződés megkötésére ad utasítást, amelyet ő alapított, és amelynek ügyvezetője a szerződések megkötésekor a zrt. jogásza volt, és a vállalatnak ezzel vagyoni hátrányt okoz.1

A compliance alapkérdései

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2020

Nyomtatott megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 934 4

Az etikus vállalati működés és az ehhez szorosan kapcsolódó compliance fogalma elsőre nehezen magyarázható és érthető a magyar (jogi) gondolkodás logikája mentén. Tükörfordításban a szó „megfelelést” jelent, pontosabban pedig a különböző jogszabályoknak (jogi normáknak), valamint belső, a vállalat által saját maga által – tulajdonosai, munkavállalói, szerződéses partnerei számára – felállított, részben szintén jogszabályokon, részben pedig erkölcsi-etikai alapokon nyugvó (pl. adott esetben etikai kódexekbe foglalt) normáknak való megfelelést jelenti. Újabban pedig már a – szabályoknak akár betű szerint –megfelelő („compliant”) működés önmagában nem is elegendő az etikusnak nevezhető működéshez, annál több kell, mégpedig az, hogy egy adott vállalat szervezetét, annak minden szintjét szellemiségében is áthassa az ún. compliance-kultúra.

Könyvünkben a hazai szakirodalomban úttörő feladatra vállalkozva bemutatjuk az etikus vállalati működés körében felmerülő jelentősebb kérdéseket, továbbá részletesen elemzünk olyan lényeges esetköröket, mint amilyen az internal investigation (belső vállalati visszaélés-vizsgálat), illetve a whistleblowing (közérdekű bejelentés). Az említett intézmények elméleti és gyakorlati kérdéseinek bemutatásán felül megvizsgálunk olyan aktuális problémákat, mint a bűnügyi compliance, az adatvédelem bizonyos vonatkozásai, a compliance szabványosítása, illetve megjelenése egyes speciális vállalati szférákban. Erre figyelemmel könyvünk ajánlható minden olyan elméleti és gyakorlati szakembernek, aki többet szeretne tudni a vállalati működés ezen dinamikusan fejlődő témaköréről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ambrus-farkas-a-compliance-alapkerdesei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave