Borbíró Andrea, Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára, Lévay Miklós (szerk.)

Kriminológia

2., átdolgozott kiadás


A félelem csökkentése

Nyilvánvalóan nem lehet cél a bűnözéstől való félelem felszámolása, függetlenül attól, hogy egyáltalában elérhető volna-e. A kriminalitás ugyanis valóban veszélyes, tehát azzal szemben védekezni kell. Aki egyáltalán nem fél, az valószínűleg nem is tesz semmit saját, illetőleg mások személyének és vagyonának a megóvása érdekében. A biztonsági intézkedéseket az egészségesnek tekinthető félelem motiválja (Moore – Trojanowicz 1988). Tehát nem a félelem minden áron való csökkentése az értelmes cél. Mégis elfogadhatók az ilyen törekvések, hiszen általános a valóságos fenyegetettség túlbecsülése, és a félelem – ahogyan arról szó volt – a szorongással együtt gyakran irracionális és inadekvát. Még ott sem a valóságos helyzetre való reagálás a félelem, ahol az embereknek viszonylag közvetlen tapasztalataik vannak a közbiztonság helyzetéről: a lakókörnyezetükben. Kutatók ugyanis megállapították, hogy annak ellenére, hogy a tényleges kriminalitás csökken, a félelmi szint akkor sem csökken hasonló mértékben. Ezekben a helyzetekben éppen a szubjektív és objektív helyzet közötti eltérés növekedése tapasztalható (Ambrey et al. 2014). Szükséges tehát az emberek megnyugtatása, egyidejűleg a bűnözés reális fenyegetéseinek a bemutatása, lehetőleg a védekezés módszereivel és eszközeivel együtt.

Kriminológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2020

Nyomtatott megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 931 3

A kriminológia olyan dinamikusan fejlődő ismeretanyag, amely hagyományosan a jogtudomány, a társadalomtudományok és a pszichológia fogalmait és módszertanát sajátosan ötvözve létrehozta a társadalmi eviancia, ezen belül különösen a bűnözést elemző tudományt. A kötet részletesen bemutatja a kriminológia több mint kétszáz éves történetét, foglalkozik a bűnözés megismerésének napjainkig változó lehetőségeivel, illetve az egyes bűncselekmények, elkövetők és áldozatok típusaival. Alaposan elemzi a hagyományos büntető igazságszolgáltatási és kriminálpolitikai reakciók fejlődését, a büntetőpolitika, áldozatvédelem és bűnmegelőzés intézményeit. Nagy teret szentel a kortárs kriminológiai elméleteknek és korunk, a későmodernitás, egymástól jelentősen eltérő kriminálpolitikai irányzatainak.

Tankönyvként a kötet alapvető célja a felsőoktatási hallgatók számára a kriminológia történeti és kortárs ismeretanyagának szakszerű, de közérthető bemutatása. A társadalomtudományok iránt érdeklődők számára pedig akár kihívást is jelenthet az interdiszciplináris párbeszédre. A szerzők a kriminológia tudományában felhalmozott hazai és nemzetközi tudásanyagot korszerűen, magas szakmai szinten, számos példával, statisztikai adattal szemléltetve, gazdag irodalomjegyzékkel kiegészítve ismertetik meg az olvasóval, a Kriminológia így fontos forrás lehet a bűnözéssel foglalkozó szakemberek és a téma iránt érdeklődő laikusok számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/borbiro-gonczol-kerezsi-levay-kriminologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave