Borbíró Andrea, Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára, Lévay Miklós (szerk.)

Kriminológia

2., átdolgozott kiadás


Áldozat a büntetőeljárásban

A bűncselekmények következménye a büntetőeljárás megindulása, amely a büntetőhatalom állami monopóliuma gyakorlásának szabályozott rendje. Más feladatai mellett a büntetőeljárás hivatott orvosolni a bűncselekmény okozta sérelmeket, ezen eljárásban kell megvalósulnia az elkövető felelősségre vonásának és a bűncselekmény okozta károk helyreállításának. Annak elismerése mellett, hogy a bűncselekmények a sértetteknek a legtöbb esetben magánsérelmet okoznak, az állam nem engedi át a büntetőigény érvényesítését az áldozatoknak. Kivételes esetekben kifejezetten jelentős szerep jut a bűncselekmények áldozatainak (magánindítvány, magánvád), azonban végső soron a hivatalból való eljárás érvényesül. Az állam a jogalkotás eszközével szabályozza azt, hogy a sértettnek milyen szerepe van a büntetőeljárásban, mennyire lehet hatással a büntetőigénye érvényesítésére. Ennek egyik szempontja az, hogy az adott bűncselekménytípusnál a konfliktushelyzet, a sérelmek orvoslásának rendezése mely eljárásjogi eszközökkel érhető el a leghatékonyabban [40/1993. (VI. 30.) AB határozat].

Kriminológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2020

Nyomtatott megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 931 3

A kriminológia olyan dinamikusan fejlődő ismeretanyag, amely hagyományosan a jogtudomány, a társadalomtudományok és a pszichológia fogalmait és módszertanát sajátosan ötvözve létrehozta a társadalmi eviancia, ezen belül különösen a bűnözést elemző tudományt. A kötet részletesen bemutatja a kriminológia több mint kétszáz éves történetét, foglalkozik a bűnözés megismerésének napjainkig változó lehetőségeivel, illetve az egyes bűncselekmények, elkövetők és áldozatok típusaival. Alaposan elemzi a hagyományos büntető igazságszolgáltatási és kriminálpolitikai reakciók fejlődését, a büntetőpolitika, áldozatvédelem és bűnmegelőzés intézményeit. Nagy teret szentel a kortárs kriminológiai elméleteknek és korunk, a későmodernitás, egymástól jelentősen eltérő kriminálpolitikai irányzatainak.

Tankönyvként a kötet alapvető célja a felsőoktatási hallgatók számára a kriminológia történeti és kortárs ismeretanyagának szakszerű, de közérthető bemutatása. A társadalomtudományok iránt érdeklődők számára pedig akár kihívást is jelenthet az interdiszciplináris párbeszédre. A szerzők a kriminológia tudományában felhalmozott hazai és nemzetközi tudásanyagot korszerűen, magas szakmai szinten, számos példával, statisztikai adattal szemléltetve, gazdag irodalomjegyzékkel kiegészítve ismertetik meg az olvasóval, a Kriminológia így fontos forrás lehet a bűnözéssel foglalkozó szakemberek és a téma iránt érdeklődő laikusok számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/borbiro-gonczol-kerezsi-levay-kriminologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave