0. A továbbiakban, beleértve a többi fejezetet is, az orosz igeaspektus részletesebb vizsgálatával foglalkozunk. A jelen fejezetben az aspektuskorrelációkat formai oldalról, morfológiailag jellemezzük. A szemléleti korrelativitás funkcionális szempontjait, beleértve a szemléletpárok ilyen alapon történő meghatározását, valamint azok szemantikai típusait további önálló fejezetekben vizsgáljuk meg. Az orosz, illetve bármely más szláv nyelvben az igék aspektusbeli minősítése (tehát, hogy folyamatos-e, vagy befejezett) kontextuális mutatók nélkül is egyértelmű, az ige bármely izolált formájában is a két aspektus valamelyikét fejezi ki. Ez alól csupán az ún. kettős szemléletű igék képeznek kivételt (nagyrészt idegen eredetű szavak, arányukat tekintve jelentős kisebbségben vannak), az ő esetükben, feltéve, hogy nem részleges kettősszemléletűségről van szó, a szövegkörnyezet dönti el az aspektusbeli hovatartozásukat. Erre itt nem térünk ki, mert a későbbiekben ezt a sajátos jelenséget külön fejezetben tárgyaljuk. Természetesen az ellentétes, meghatározott szemléletű igék használata mondatokban, sőt szituációkban, olykor nagyobb szövegrészletekben valósul meg, az igeszemlélet egyedi, specifikus jelentései csakis kontextusban vagy valamilyen szituációhoz kötve ismerhetők fel. Az aspektust a szláv nyelvekben hagyományosan mégis morfológiai kategóriának szokás tekinteni, s ez azzal magyarázható, hogy az általános szemléletjelentés keretében a perfektivitás vagy imperfektivitás már a szó, azaz az igei lexéma szintjén meghatározott, eleve adott grammatikai jegynek minősül. Ezért a nyelvet helyesen használónak eleve tudnia kell, hogy az ige milyen szemléletű.