Héder Mihály, Paksi Dániel

A személyes tudásról

Polányi Mihály filozófiája: a hallgatólagos tudás, az emergencia és a bizalmi program


Második rész

Az első részben Polányi végig az emberekkel, azon belül is tudósokkal foglalkozik. Érvei részben történetiek, részben logikai jellegűek, amennyiben a tökéletes objektivitásra való törekvés belső ellentmondásaira mutatnak rá. A második részben, amely A hallgatólagos összetevő címet viseli, Polányi egy teljesen új szinten kezdi tárgyalni a problémát: biológiai alapon vizsgálja az emberi képességek gyökereit, azaz naturalizálja az eredeti ismeretelméleti kérdést. A rész három fejezete egy fejlődéstörténetet mutat be a viszonylag fejletlen állatoktól elindulva a kulturális evolúcióig, de anélkül, hogy az evolúció mechanizmusáról állításokat fogalmazna meg. Az Artikuláció című fejezet bevezeti a hallgatólagos tudás fogalmát, és ennek evolúciós gyökereit vizsgálja. Az Intellektuális szenvedélyek című fejezetben az ember motivációit vizsgálja, amelyeket az állatok hasonló motivációinak továbbfejlett változataiként mutat be. A részt a Konvivialitás fejezet zárja, amely az intellektuális szenvedélyek koncepciójából és az objektivista ideál első részben bemutatott kritikájából vezeti le a 20. század nagy társadalmi katasztrófáinak okait, és egyben utal egy alternatív társadalomvízióra. Ezzel Polányi a második részben gyakorlatilag a földi élet tömör történetét vázolta fel, beleértve az emberi kultúra történetét is. Ezt a történetet is felhasználja a negyedik részben, ahol kiegészíti majd az élet megjelenésének okaival és az emergens evolúció mechanizmusának felvázolásával.

A személyes tudásról

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 583 5

Polányi Mihály Személyes tudás című könyve a huszadik század egyik legfontosabb tudományfilozófiai munkája. A hallgatólagos tudás elképzelése, miszerint „többet tudunk, mint amit el tudunk mondani” széles körben elterjedt. Polányi szerint az emberi tudás se nem objektív, se nem szubjektív, hanem személyes. Ugyanakkor azt, hogy ez mit is jelent pontosan, komoly félreértések és félreértelmezések kísérik.

Polányi gondolatait kizárólag Polányi filozófiai nézőpontja alapján lehet megérteni, amely szakít a filozófiát és a tudományokat ma uraló kritikai, materialista és neodarwini attitűddel. Polányi álláspontja szerint a tudásnak bizalmi alapjai vannak, amelynek a gyökereit az ember evolúciós eredetében (emergencia) találhatjuk meg.

A Személyes Tudásról című könyv a Személyes tudás részletes, szövegközeli elemzését nyújtja, amelyből kirajzolódik, hogy mi is valójában Polányi filozófiája és a személyes tudás elképzelése.

Hivatkozás: https://mersz.hu/heder-paksi-a-szemelyes-tudasrol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave