Ebben a fejezetben, amely az Intellektuális szenvedélyek címet viseli, Polányi ugyancsak az állatvilággal állít fel folytonosságot, ezúttal a motivációk terén. Megmutatja, hogy az artikuláció révén „a bennünk, az állatokban és a kisgyermekekben közös hallgatólagos intellektuális képességek” (SZTI:230) a felnőtt emberi személyben megsokszorozódhatnak, és ez az alapja az állati intellektuális életet meghaladó emberi gondolkodásnak és tudománynak. Polányi ezeket a magasabb rendű hallgatólagos emberi képességeket intellektuális szenvedélyeknek nevezi, és megkülönbözteti a kategóriáit: a szelektív (válogató) szenvedélyt, a heurisztikus szenvedélyt – amelyet a kreativitással kapcsol össze – és a meggyőzés szenvedélyét. E fogalmak segítségével Polányi a tudományt, a technikát, a matematikát, a művészeteket, sőt, bizonyos mértékig a vallás gyakorlását is egységes keretben tárgyalja. Így tehát a 6. fejezetben válik egésszé a 2. fejezetben megkezdett és a 4–5. fejezetekben tovább épített gondolatmenet a matematikai, például valószínűségi kijelentések természetéről. Ugyanakkor a könyv e pontján még csak a működési mechanizmus bemutatásáig érkeztünk el. A gondolatmenet a következményekkel folytatódik egyfelől a társadalom kontextusában a következő, 7. fejezetben, másfelől az igazolás ismeretelméleti problémájának kapcsán a harmadik részben (8–10. fejezetek). Ez a fejezet arra is választ ad, hogy az 1. fejezetben bemutatott megtévesztő behelyettesítések pontosan mit is lepleznek el. Polányi kapcsolatot teremt az igazság és a szépség között, állítása szerint egy elmélet szépsége a valósággal való mély kapcsolat jele, így jogosan vonzódnak a tudósok ezen elméletekhez intellektuális szenvedélyeik révén, aminek beismerését persze az objektivista megközelítés lehetetlenné teszi.