Héder Mihály, Paksi Dániel

A személyes tudásról

Polányi Mihály filozófiája: a hallgatólagos tudás, az emergencia és a bizalmi program


Harmadik rész

A harmadik részben, amely A személyes tudás igazolása címet viseli, Polányi az egész társadalom vizsgálata helyett egy időre ismét a tudományos szférán belül marad. Az állítás logikája című fejezet sokadszorra tér vissza a 2. fejezetben megkezdett, kijelentésekkel kapcsolatos gondolatmenethez. Ebben a fejezetben Polányi megalapozza a személyes tudás episztemológiáját, amelyet a következő, A kétely kritikája című fejezetben történeti kontextusba helyez, és szembeállít a módszeres kétely elvével. Végül az Elkötelezettség című fejezetben reflektál arra az attitűdre, amely a személyes tudás működtetéséhez szükséges. Ennek központi eleme az objektivitás elérhetetlen ideáljának megfelelő bizonyíték nélküli elköteleződés, amely esendő, viszont nem önellentmondásos.

A személyes tudásról

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 583 5

Polányi Mihály Személyes tudás című könyve a huszadik század egyik legfontosabb tudományfilozófiai munkája. A hallgatólagos tudás elképzelése, miszerint „többet tudunk, mint amit el tudunk mondani” széles körben elterjedt. Polányi szerint az emberi tudás se nem objektív, se nem szubjektív, hanem személyes. Ugyanakkor azt, hogy ez mit is jelent pontosan, komoly félreértések és félreértelmezések kísérik.

Polányi gondolatait kizárólag Polányi filozófiai nézőpontja alapján lehet megérteni, amely szakít a filozófiát és a tudományokat ma uraló kritikai, materialista és neodarwini attitűddel. Polányi álláspontja szerint a tudásnak bizalmi alapjai vannak, amelynek a gyökereit az ember evolúciós eredetében (emergencia) találhatjuk meg.

A Személyes Tudásról című könyv a Személyes tudás részletes, szövegközeli elemzését nyújtja, amelyből kirajzolódik, hogy mi is valójában Polányi filozófiája és a személyes tudás elképzelése.

Hivatkozás: https://mersz.hu/heder-paksi-a-szemelyes-tudasrol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave