Héder Mihály, Paksi Dániel

A személyes tudásról

Polányi Mihály filozófiája: a hallgatólagos tudás, az emergencia és a bizalmi program


Tizenharmadik fejezet

Ebben a fejezetben Polányi nagy lépésekben felvázolja az antropogenezis, azaz az ember felemelkedésének teljes történetét az élettelen anyagból kiindulva. Fő állítása az, hogy a világ „lényege szerint rétegezett”. (SZTII:227) Ezt a gondolatot a 11. fejezet az anyagi és a működési elvek szintjeinek megkülönböztetésével készítette elő, a 12. fejezet pedig expliciten előre vetítette, hogy az ultrabiológia elfogadásának következményei lesznek az ontológia terén. Magyarázatra szorul e rétegezettség eredete – e magyarázatot Polányi az itt bemutatott emergencia jelenségével adja meg. Polányi elkötelezett egy olyan természetkép mellett, amelyben nincsenek transzcendens elemek, azaz mindennek végső soron az anyagból kellett létrejönnie. Az élet megjelenése az önmagát szabályozni képes, stabil, nyílt rendszer működési elvének megvalósulását jelenti, amelyet a Föld kedvező fizikai körülményei tettek lehetővé. Ekkor létrejött egy új ontológiai szint, amely viszont az anyagi szint által teremtett lehetőségek között, arra épülve működik. A következő alapvető ontológiai szint a kultúrával rendelkező ember megjelenése, amelynek a megvalósulási feltétele az artikuláció hallgatólagos képességének kialakulása volt. Az élet története mint egyre összetettebb működési elvek megvalósulása egy új, emergens evolúciós elképzelést is eredményez, amelyben az egyre összetettebb életformák az evolúció teljesítményeinek tekinthetők.

A személyes tudásról

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 583 5

Polányi Mihály Személyes tudás című könyve a huszadik század egyik legfontosabb tudományfilozófiai munkája. A hallgatólagos tudás elképzelése, miszerint „többet tudunk, mint amit el tudunk mondani” széles körben elterjedt. Polányi szerint az emberi tudás se nem objektív, se nem szubjektív, hanem személyes. Ugyanakkor azt, hogy ez mit is jelent pontosan, komoly félreértések és félreértelmezések kísérik.

Polányi gondolatait kizárólag Polányi filozófiai nézőpontja alapján lehet megérteni, amely szakít a filozófiát és a tudományokat ma uraló kritikai, materialista és neodarwini attitűddel. Polányi álláspontja szerint a tudásnak bizalmi alapjai vannak, amelynek a gyökereit az ember evolúciós eredetében (emergencia) találhatjuk meg.

A Személyes Tudásról című könyv a Személyes tudás részletes, szövegközeli elemzését nyújtja, amelyből kirajzolódik, hogy mi is valójában Polányi filozófiája és a személyes tudás elképzelése.

Hivatkozás: https://mersz.hu/heder-paksi-a-szemelyes-tudasrol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave