Héder Mihály, Paksi Dániel

A személyes tudásról

Polányi Mihály filozófiája: a hallgatólagos tudás, az emergencia és a bizalmi program


A materializmus mint az objektivizmus személytelen tudásideáljának következménye

Polányi szerint az objektivizmussal együtt jár a világegyetem materialista fölfogása. Ha ugyanis az objektivizmus következetesen és teljes mértékben elveti az ember és az emberi nézőpont különlegességét, akkor tagadnia kell, hogy az ember ontológiai értelemben különbözik a világegyetem bármely egyéb részétől. Tehát az ember éppen úgy materiális létező, mint például a csillagközi por. A materializmus azonban ellentmondástól terhelt, hiszen szó szerint véve, feltételez egy tökéletesen objektív megismerésre képes létezőt, amely/aki nem lehet anyagi természetű, különben nem lenne képes objektív megismerésre, mivel ekkor maga is az emberhez hasonlatossá válna, aki kizárólag a saját testéhez rögzített centrumból képes csak szemlélni a világot. Amennyiben viszont lemondunk az ilyen létező posztulálásáról, azzal elismerjük, hogy a tökéletesen objektív megfigyelő csupán fikció. Később részletes kifejtés található arról, hogy az objektivizmus mögött meghúzódó materializmus éppen olyan abszurd és megtévesztő behelyettesítésekhez folyamodik, mint az objektivizmus (lásd 6. fejezet).

A személyes tudásról

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 583 5

Polányi Mihály Személyes tudás című könyve a huszadik század egyik legfontosabb tudományfilozófiai munkája. A hallgatólagos tudás elképzelése, miszerint „többet tudunk, mint amit el tudunk mondani” széles körben elterjedt. Polányi szerint az emberi tudás se nem objektív, se nem szubjektív, hanem személyes. Ugyanakkor azt, hogy ez mit is jelent pontosan, komoly félreértések és félreértelmezések kísérik.

Polányi gondolatait kizárólag Polányi filozófiai nézőpontja alapján lehet megérteni, amely szakít a filozófiát és a tudományokat ma uraló kritikai, materialista és neodarwini attitűddel. Polányi álláspontja szerint a tudásnak bizalmi alapjai vannak, amelynek a gyökereit az ember evolúciós eredetében (emergencia) találhatjuk meg.

A Személyes Tudásról című könyv a Személyes tudás részletes, szövegközeli elemzését nyújtja, amelyből kirajzolódik, hogy mi is valójában Polányi filozófiája és a személyes tudás elképzelése.

Hivatkozás: https://mersz.hu/heder-paksi-a-szemelyes-tudasrol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave