Bóna Judit

Női beszéd - férfi beszéd a fonetikai és a pszicholingvisztikai vizsgálatok tükrében


Az anyanyelv-elsajátítás nemek közötti különbségei

Általános tapasztalat, hogy a fiúk később sajátítják el az anyanyelvet, mint a lányok (Gósy 2005). Ennek biológiai okai vannak (lásd fentebb is), a magasabb tesztoszteronszint miatt a fiúk agya lassabban differenciálódik, illetve a corpus callosum már említett nemek közötti különbsége is befolyásolja a folyamatot (Kimura 2004; Gósy 2005). A folyamatos beszéd megindulása a lányoknál fél évvel korábban, 2 éves korban, a fiúknál pedig 2,5 éves korban várható (Gósy 2005). A lányok anyanyelvi szintje ezután is sokáig magasabb marad az egyes életkorokban (Gósy 2005), de felnőttkorra ezek a különbségek lecsökkennek vagy akár meg is szűnnek. Felnőttkorban megmarad a nők előnye a fluenciatesztekben (amikor például adott kezdőhanggal adott idő alatt minél több szót kell mondani), illetve a helyesírás és a nyelvtani helyesség terén, de a verbális intelligenciát mérő tesztekben nincs különbség a két nem eredményei között (Kimura 2004). A fiatalabb életkorokban jellemző továbbá, hogy amíg a lányok a stabil jó szintet produkálják a beszédben, addig a fiúknál találjuk a szélsőértékeket, a legjobb és a leggyengébb teljesítményt is (Gósy 2005; Horváth 2006a).

Női beszéd - férfi beszéd a fonetikai és a pszicholingvisztikai vizsgálatok tükrében

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 604 7

A kötet a női és a férfi beszéd beszédtervezési és temporális különbségeit vizsgálja akusztikai fonetikai módszerekkel. Célja annak bemutatása, milyen eltérések és hasonlóságok találhatók a női és a férfi beszédben (három különböző életkorban) 1. a beszédtervezési stratégiákban (a megakadások gyakorisága, fonetikai sajátosságai); 2. a szupraszegmentális szinten (beszédtempó, szünettartás stb.); illetve 3. a szegmentális szinten.

A kötet újdonságát az adja, hogy magyar nyelven ilyen összefoglaló még nem született a női és a férfi beszédről; és több olyan paraméter elemzését mutatja be, amelyet korábban még nem vagy csak kevés adatközlő beszédprodukciójában vizsgáltak. Nóvuma továbbá, hogy nemcsak a fiatal felnőttkori beszédsajátosságokat tárgyalja, hanem kitér a különböző életkorokban (gyermekkorban és időskorban) megjelenő női/férfi különbségekre a beszédben.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bona-noi-beszed-ferfi-beszed//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave