Roger Penrose

A császár új elméje

Számítógépek, gondolkodás és a fizika törvényei


A gondolkodás nem szóbeli jellege

Hadamard tanulmányában a kreatív gondolkodásról az egyik fő pont meggyőző cáfolata annak az oly sokat hangoztatott tételnek, hogy a szóbeliség szükséges a gondolkodáshoz. Aligha tehetünk jobbat, mint hogy idézünk egy levélből, amelyet Albert Einsteintől kapott ebben a témában:

A császár új elméje

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 863 7

Ha azt mondjuk: matematikai fizika, sokan erős késztetést éreznek majd, hogy visszategyék ezt a könyvet a polcra. Pedig ezzel nagy hibát követnének el, mert A császár új elméje éppen a laikus érdeklődőket szólítja meg, amellett, hogy a témában járatosabbaknak is érdekes olvasmányul szolgál. Szórakoztató, könnyen érthető stílusban fedi fel előttünk világunk legnagyobb rejtélyeit - olyan kérdéseket, amelyekről korábban csak alig érthető szaknyelven születtek könyvek.

Roger Penrose, korunk egyik legnagyobb matematikai fizikusa azonban leül az asztalunkhoz, és úgy magyarázza el nekünk a mesterséges intelligenciát, a kvantummechanikát, a relativitáselméletet vagy a kozmológiát, mintha csak a tegnap este látott, izgalmas filmről mesélne. A könyv ezért az elmúlt években igazi klasszikussá vált - és azért is, mert sokak szerint meggyőzően érvel a számítógépek önmagukat meghaladó mesterséges intelligenciájának hívei ellen. Penrose bebizonyítja, hogy az értelem nem egyszerű fizikai törvények alapján működő gép, és az emberi elme mindig is többre lesz képes, mint parányi kapcsolók és huzalok tetszőlegesen bonyolult szerveződése, ezért az embert legyőző mesterséges intelligencia elméletének önjelölt császárai meztelenek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/penrose-a-csaszar-uj-elmeje//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave