Az utóbbi években az egyik komoly érdeklődést kiváltó terület az, amelyet mesterséges intelligencia néven, gyakran egyszerűen a „MI” rövidítéssel szoktak emlegetni. A MI tárgyai gépek, amelyek általában elektronikus eszközök segítségével a lehető legnagyobb mértékben utánozzák az emberi szellemi tevékenységet, és talán majd tökéletesítik az ember ilyen irányú képességeit. A MI eredményei iránt legalább négy irányból mutatkozik érdeklődés. Különösen a robotika felől, azaz az olyan mechanikai eszközök ipara felől, amelyek „intelligens” feladatokat képesek végrehajtani – sokoldalúakat és bonyolultakat, amelyek korábban emberi beavatkozást vagy ellenőrzést igényeltek –, olyan sebességgel és megbízhatósággal, amely túl van mindenféle emberi képességen, vagy olyan veszélyes körülmények között, ahol az emberi élet kockázatnak lehet kitéve. Kereskedelmileg is, és általában is, fontos a szakértői rendszerek fejlődése, ahol egy foglalkozás – orvosi, jogászi stb. – teljes lényegi tudásanyagát kívánják egy programcsomagba kódolva beírni! Valóban lehetséges-e ilyen programcsomagokkal helyettesíteni e foglalkozások képviselőinek minden tapasztalatát és szaktudását? Vagy csupán a tárgyi információk hosszú listája széles körű kereszthivatkozásokkal – ez az, ami várhatóan elérhető? Annak a kérdésnek, hogy képesek-e a számítógépek valódi intelligenciát mutatni (vagy szimulálni), nyilvánvalóan jelentős társadalmi vonzatai is vannak. Egy másik terület, ahol a MI-nak közvetlen jelentősége lehet, a pszichológia. A remény az, hogy ha elektronikus eszközökkel próbáljuk utánozni az ember (vagy valamilyen állat) agyának viselkedését – vagy abból, hogy e próbálkozás sikertelennek bizonyul –, fontos dolgokat tanulhatunk az agy működéséről. Végül ott van az az optimista remény, hogy hasonló okokból a MI mondhat valamit a filozófia mély kérdéseiről azáltal, hogy bepillantást enged az észnek mint fogalomnak a jelentésébe.