Pethő Menyhért

A növényélettan alapjai


A növényi hormonok általános jellemzése

A soksejtű szervezetek létének, normális fejlődésének feltétele, hogy a környezeti hatásokra megfelelően reagáljanak, a sejtek, szövetek között kölcsönhatás (intercelluláris koordináció) álljon fenn, hogy a növekedés, fejlődés harmonikus legyen. A sejtek, illetve szervek közötti korrelatív kapcsolat felbomlása rendellenességekhez vezet (pl. baktériumos gyökérgolyva, genetikai tumorok). Bár a sejtek közötti kölcsönhatásban, a környezeti változásokra adott válaszreakciókban fizikai tényezők (pl. turgormozgások, elektromos potenciálváltozás a Mimosa tigmotropizmusánál) is szerepet játszanak, a kémiai anyagok közvetítette kölcsönhatás általánosabb és jelentősebb. Azokat az endogén szerves vegyületeket, amelyek kis mennyiségben képesek a magasabb rendű növényi szervezetekben a környezeti hatások közvetítésére, a normális növekedés és fejlődés szabályozására, a sejtek, szövetek, szervek közötti korreláció fenntartására, növényi hormonoknak nevezzük. E vegyületek tehát kémiai közvetítőknek tekinthetők, azaz a termelődés helyéről – rendszerint egy adott szervből – elszállítódnak egy másik szervbe, szövetbe, s ott fejtik ki többé-kevésbé specifikus hatásukat. Alapvető kritérium tehát, hogy a termelés és a hatás helye elkülönül, s e vegyületek transzlokálódnak.

A növényélettan alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 818 7

Táplálékaink jó része, állataink takarmánya növényi eredetű. Növényi terméket hasznosít számos iparág, de a hőerőművekben is letűnt korok növényeinek elszenesedett maradványai szolgáltatnak energiát. E szerves anyag felhalmozódásának alapja a növények fotoszintézise, melynek során a növények a Nap sugárzó energiáját szerves vegyületekbe építik be. Az így megkötött energia szabadul fel az élő szervezetek légzése során. Melegíti otthonainkat, működteti gépeinket. Ehhez azonban oxigénre is szükség van, amit ugyancsak a növények szabadítanak fel a vízből fotoszintézisük során. Ezért mondjuk, hogy „zöld rabságban élünk", azaz a zöld növények által megkötött energia, a felhalmozott szerves anyag és a felszabadított oxigén a földi élet alapja.

A szerző négy évtizedes oktatói tapasztalat birtokában, a nagy sikerű Mezőgazdasági növények élettana c. könyve után arra vállalkozott, hogy a növényélettant röviden, mégis a legkorszerűbb biokémiai és élettani ismeretekre alapozva tárgyalja. E könyv megírásával az volt a célja, hogy a főiskolákon és agráregyetemeken mérsékelt óraszámban növényélettant tanulók olyan segédeszközt kapjanak, ami eligazítja őket a növényi anyagcsere-folyamatok, a növekedés és fejlődés alapvető kérdéseiben. Külön fejezetben tárgyalja a szervesanyag-termelés ökofiziológiáját és a stresszfiziológia alapjait.

Hivatkozás: https://mersz.hu/petho-a-novenyelettan-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave