Solón törvényeivel a szegényebb athéni polgárok – a hagyomány szerint – elégedetlenek voltak, mert arra számítottak, hogy a törvényhozó újra felosztja a földeket, s így mindenkinek jut kellő nagyságú birtok (AP 12, 2). Solón azonban hallani sem akart erről, és bírálói, továbbá a törvényeit megváltoztatni akarók elől külföldre távozott. A gés anadasmos, a földek újrafelosztásának igénye a görög történelem során számos esetben fölmerült, minderre azonban egyetlen polisban sem került sor (Hennig 1989, 28; Link 1991, 159). Az újrafelosztás inkább csak politikai jelszóként szerepelt, de ami az anyaországi görögséget illeti, a már magántulajdonban lévő földeket nem kobozták el és nem osztották fel a szegények között. A kivétel talán Korinthos Kypselos idején, amennyiben a tyrannos az elkobzott Bakchiada-birtokokat a szegényparasztok között felosztotta, ennek megtörténte azonban tökéletesen bizonytalan (vö. Link 1991, 56). Ilyesfajta földosztás, amelynek során a földnélküliekből földbirtokost csináltak, voltaképpen három területen történt meg. Az egyik Spárta, ahol a földterületeket 9000 klarosra (parcellára) osztották a homoiosok között (Plutarchos: Lykurgos. 8.), s ezek terménye klarosonként 164 medimnos kellett hogy legyen (vö. 5.4.3.). E terménymennyiséget területre átszámítva (1 medimnos = 0,05263 hektár) egy homoios államilag biztosított birtoka 8,61 hektár volt. Ha meggondoljuk, hogy egy négytagú család, igaz, szerény körülmények közt, de meg tudott élni 2,2 hektár jövedelméből (Ruschenbusch 1991, 376.), a homoios birtoka nem kicsi. Csakhogy Athénban ahhoz, hogy valaki a thések közül kiemelkedjen, és legalább zeugités legyen, 200 medimnos jövedelemmel kellett rendelkezzék, amit 10,5 hektáros birtokon tudott csak megtermelni (5.4.4.2.). A zeugitések tehát valóban tehetőseknek számítottak a 2,2 hektáron vegetáló kisparasztokhoz, vagy akár az átlagos spártai homoiosokhoz képest.