Németh György

A polisok világa

Bevezetés az archaikus és koraklasszikus kori görög társadalomtörténetbe


Kylón és Drakón

A hagyomány szerint a királyság megszűnte után először élethossziglan választottak archónokat (AP 3, 1). Az ötödik vagy hatodik ilyen archón Megaklés, a utolsó pedig Alkmeón volt, a megbízhatatlan, kizárólag csak tájékoztató jellegű (és hitelű) kronológia szerint Kr. e. 756–754 körül (Kastór FGH 250. 4. töredék). Nevük alapján mindketten az Alkmeónida család tagjai lehettek, vagyis házassági kapcsolattal kerülhettek be a Medontida nemzetségbe (természetesen az archónlista e korai szakaszának hitelessége erősen kérdéses). A korai idők archónjai, vezető tisztségviselői között számos ismert névre akadunk: Kr. e. 669-ben az archón egy bizonyos Peisistratos (Pausanias 2, 27, 4), a később nevezetessé váló Peisistratida családból. Hírnevét öregbítette olympiai versenygyőzelme is (Dión: Római régiségek. 3, 1, 3). Kr. e. 659/658-ban a Philaida Miltiadés az archón (Pausanias 8, 39, 3), 632/631-ben pedig újra egy Alkmeónida, Megaklés, Alkmaión fia (Plutarchos: Solón. 12). Nevezetes év ez, legalábbis akkor, ha Kylón ekkor hajtotta végre puccskísérletét, amit némelyek 636-ra, mások pedig 628-ra vagy 624-re datálnak. Az athéni Kylón pl. Kr. e. 640-ben, a 35. Olympián kettős futásban győzött (Hérodotos 5, 71; Thukydidés 1, 126; Pausanias 1, 28, 1; Eusebios Chron. 1, 198, 31). Ezután elvette feleségül a megarai tyrannos, Theagenés lányát, és apósa segítségével át akarta venni a hatalmat Athénban (vö. 5.3.2.). A puccskísérletre, mint Thukydidés írja, ugyancsak egy olympiai évben került sor, vagyis Kr. e. 636-ban, 632-ben, 628-ban, 624-ben vagy még később. Nézetem szerint Kylón a puccsot mindenképpen Drakón törvényhozása előtt kísérelte meg, mivel Drakón vérbosszú ellenes törvénye a puccskísérlet leverése után fellángolt belső harcokra adott válasz lehetett. A négy fennmaradó lehetőség közül azonban valójában nem tudunk választani, illetve – szükségszerűen önkényes – választásunkat, jelen esetben Kr. e. 632-t, nem tudjuk semmivel alátámasztani. E dátumot a szakirodalom egy része nem is fogadja el (Lévy 1978, 513; Lambert 1986, 105). L. de Libero, a legújabb tyrannis-monográfia szerzője nem foglal állást a vitában (Libero 1996, 45).

A polisok világa

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 799 9

Ez a könyv nem azzal a céllal készült, hogy a "hagyományos" görög történelem újabb vázlatát kínálja. Sem háborúkat, sem csatákat nem talál benne az olvasó. Szerzője - Németh György, számos ismeretterjesztő és szakkönyv írója, a budapesti és debreceni tudományegyetem tanára –, arra keresi a választ, hogy a mykénéi kor összeomlása után hogyan alakult ki az archaikus és koraklasszikus kori Hellasban az ún. "görög csoda". A könyv az említett korszakok hétköznapjaival, társadalomtörténetével foglalkozik. Így helyet kaptak benne olyan érdekes problémák is mint a homoszexualitás, a prostitúció, az öregek megölése, amelyeken keresztül a görögség ezidáig ismeretlen képe tárul az olvasó elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nemeth-a-polisok-vilaga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave