Németh György

A polisok világa

Bevezetés az archaikus és koraklasszikus kori görög társadalomtörténetbe


A demokrácia Athénon kívül

A görögök maguk sem tudták pontosan, mikor és hol jött létre a demokrácia. Maga a szó Kr. e. 468 k. Aischylos Oltalomkérők című tragédiájában (604. és 699. sorok) tűnik fel először, bár a démos és kratos kifejezések korábban is előfordultak azonos kontextusban, nevezetesen a spártai rhétra értelmezhetetlen utolsó sorában (vö. 5.4.3.), Tyrtaios Eunomia című elégiájának egy szövegváltozatában és Solón elégiájában (AP 12, 1): „Adtam a népnek (démó), amennyi megilleti, annyi hatalmat (kratos)” (Hahn 8–9). A Kr. e. 5. század közepén élt Hérodotos (6, 131) szerint Kleisthenés volt az, aki Athénban – és egyébként is a világon elsőként – létrehozta a demokráciát. Isokratés (7, 16) azonban a Kr. e. 4. században már úgy vélte, Kleisthenés csak újraalapította a demokráciát a tyrannis bukása után, valójában azonban Solón volt az alapító. Démosthenés (59, 74–75; GTSZ 42. dok.) már magát Théseust, a mitikus királyt tekintette a demokrácia atyjának. Az 1970-es, 80-as évektől kezdve a demokrácia ilyen korai időkre való visszavetítését nem csak történelmietlennek tartják, hanem azt is kimutatták, hogy e torzult történelemkép kialakítása végső soron a Kr. e. 4. századi szónokok lelkén szárad (Mossé; Loreaux). A demokrácia intézményeinek a valószínűség határain túlmenő ősiségét hangsúlyozva politikai céljaik eléréséhez kovácsoltak fegyvert. J. Bleicken (1995, 337) szerint a demokrácia lépcsőzetes kialakulásának (Drakón – Solón – Kleisthenés – Ephialtés) elképzelése szintén kései konstrukció: az athéni demokráciában a kleisthenési modell aktivizálódott a perzsa háborúkban, amelyekben a polgárok közös harcának élménye új politikai közeget hozott létre. Az athéni trittysbeosztás (Kleisthenés műve) volt a legtöbb elemző szerint a valódi demokratizálódás kezdőpontja, de e trittysöket R. Stroud végső soron Korinthosból (Stroud, R. S. CSCA, 1, 1968, 233–242; vö. Hornblower 1995, 30. és Jones 1987, 98–99. kritikai megjegyzéseivel), P. Siewert (1985, 299) pedig Boiótiából eredezteti. Mások a politikai rendszer „demokratikus minimumából” indulnak ki, miszerint demokrácia ott van, ahol

A polisok világa

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 799 9

Ez a könyv nem azzal a céllal készült, hogy a "hagyományos" görög történelem újabb vázlatát kínálja. Sem háborúkat, sem csatákat nem talál benne az olvasó. Szerzője - Németh György, számos ismeretterjesztő és szakkönyv írója, a budapesti és debreceni tudományegyetem tanára –, arra keresi a választ, hogy a mykénéi kor összeomlása után hogyan alakult ki az archaikus és koraklasszikus kori Hellasban az ún. "görög csoda". A könyv az említett korszakok hétköznapjaival, társadalomtörténetével foglalkozik. Így helyet kaptak benne olyan érdekes problémák is mint a homoszexualitás, a prostitúció, az öregek megölése, amelyeken keresztül a görögség ezidáig ismeretlen képe tárul az olvasó elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nemeth-a-polisok-vilaga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave