A csoporttársadalmak kialakulása és közel identikus replikációja hosszú ideig (százezer évekig) stabilis egyensúlyhoz vezetett. A kulturális autogenezis ekkori legfejlettebb kompartmentje, a csoport azonban maga is építőegységként funkcionálhatott egy magasabb organizációs szint kialakulása során. Bizonyos, hogy a kiegyensúlyozott körülmények között élő csoportok nemcsak időbeli, hanem térbeli replikációra is képesek. Megjelentek egymás közelében élő, azonos nyelvet beszélő csoportok, amelyek között nemcsak antagonizmus, hanem kooperáció is kialakulhatott. Igen valószínűnek tűnik, hogy a nyelvi differenciáció kezdetén a nyelvi izoláció inkább az antagonista folyamatoknak kedvezett, mert akkor még a csoportok nem voltak képesek különösen erőteljes növekedésre. Az evolúció későbbi szakaszában viszont, a túlságosan nagyra nőtt csoportok szétválása során azonos nyelvű és kultúrájú csoporttársadalmak keletkeztek, amelyek számára a közös nyelv és a kultúra összekötő kapocs volt. Megindulhatott egyfajta együttműködés, tárgyak, ideák, emberek cseréje. Ennek az időszaknak a tetőzését jelzik azok a régészeti leletek, amelyek rendkívül fejlett vadásztechnikára és tömeges zsákmányolásra utalnak. (Egy ilyen közép-amerikai lelet feldolgozásáról ír MacNeish [1972].) Nagy tömegű vad hajtására alkalmas területeken sok ember közreműködésével épített csapdák és hatalmas mészárlások nyomait lehet kimutatni. Ilyen fejlett technikájú vadászat magas szintű kooperációt, előzetesen kidolgozott stratégiát, szigorú fegyelmet, katonás rangsor elfogadását feltételezi. Ilyen óriási zsákmány ejtése már nemcsak a csoportok egyszerű időbeli replikációjához, autopoietikus működéséhez elegendő, hanem szolgálhat pusztán kedvtelést, sportot, kultikus, esetleg kereskedelmi célokat is, noha közvetlen bizonyítékokat szerezni erre meglehetősen nehéz. Ugyancsak nehéz elképzelni, hogy erre a fajta vadászatra kisebb, 20-30 fős csoportok képesek lennének. Minden valószínűség szerint egy új kulturális kompartment kialakulásával kell számolnunk. Az emberek ez idő tájt megtanultak allopoietikus kulturális gépeket, azaz olyan fegyelmezetten, tartósan vagy alkalmanként együttműködő csoportokat szervezni, amelyek meghatározott célt valósítanak meg. Ilyen cél lehet például olyan sok állat elejtése, amennyit a kis csoportok egyedül sohasem remélhettek. Itt nemcsak arról van szó, hogy kooperációval növelhető a feladatban részt vevők létszáma, hanem arról is, hogy az együttműködők hajlandóak-e vállalni a kiképzés, gyakorlás fegyelmét, kiemelkednek-e olyan vezetők, akik ennek megszervezésére alkalmasak. Az allopoietikus kulturális gépek kifejlődése tette lehetővé, hogy a csoport az idegent is meghatározott funkcióban integrálja (például rabszolgák alkalmazása), ami egyben egy meghatározott kultúrának az őt létrehozó csapat határain túli terjedését is megvilágítja.