Juhász József

Hidrogeológia


A fázisszivárgási tényező

A háromfázisú szivárgás kérdése már évtizedek óta foglalkoztatja a kutatókat, és számos kísérletsorozatot végeztek az erre vonatkozó fizikai törvények megállapítása céljából. Ennek ellenére a víz- és a gázbuborékok keverékéből álló folyadék szivárgásának fizikája még ma sincsen teljesen felderítve. Egyebek között eddig még nem sikerül tisztázni teljesen a folyadékban jelen lévő gáz buborékainak alakját és méretét. Nincs még megbízható adatunk arra, hogy a gázbuborékok a pórusok méreteihez képest elhanyagolhatóan kicsinyek-e, vagy folyadékkal „együtt” megközelítik-e azok nagyságát.

Hidrogeológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 830 9

A hidrogeológia a felszín alatti vizek elhelyezkedésével, mozgásával, a természetes és az ember által módosított víz körforgalmával foglalkozik. Hazánk földtani felépítése a felszín alatti vizek ismeretét, a bányászat, a mélyvízépítés és magasépítés, a vízbeszerzés, a vízvédelem és a vízkárelhárítás szempontjából egyaránt fontossá teszi. A mű célja a hidrogeológia tudományterületének egységes rendszerben való tárgyalása az alapoktól a felszín alatti vízkészletekkel való gazdálkodáson át a vízkészletvédelemig, az elmélettől a gyakorlati megoldásig.

Hivatkozás: https://mersz.hu/juhasz-hidrogeologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave