Kiefer Ferenc (szerk.)

Magyar nyelv


A névszói inflexiós toldalékok

A névszójelek vonatkozásában a 19. században egyrészt folytatódnak a középmagyar kori tendenciák, másrészt a tudatos nyelvalakításnak köszönhetően átmenetileg divatba jönnek olyan jelenségek, amelyek vagy csak szűk körben voltak használatosak, vagy már korábban kivesztek a nyelvhasználatból. Négy kérdéskört érdemes megemlíteni. Az egyik a már a szóképzésnél vázolt rövid ideig tartó szenvedő szerkesztésmód következménye: a -k többesjel megjelenik s ezzel állítmányi mondatfunkcióba helyezi a határozói igenevet (a ház ablakai zárvák). A másik a többes szám harmadik személyű birtokos személyjel, amely a 20. század elejéig -ok/-ek/-ök formájú volt, de ezeket az alakokat fokozatosan kiszorították a beszélt nyelvben már korábban megjelenő, de az írott nyelvhasználatban addig pongyolának minősített -uk/-ük alternánsok: házuk, kezük. (Az -ok/-ök alakváltozatok a felvilágosodás korában olyannyira népszerűek voltak az írott nyelvben, hogy még a többes számú birtokos jelző után is megjelentek: a fák törzsök.) A harmadik jelenség az -i birtoktöbbesítő jeles barátim, emlékim, örömim-féle alakok (az egyes szám harmadik személyű birtokos személyjeles formával mutatva homonímiát) írott nyelvi jelenléte a 19. század folyamán, amely csak a következő században a beszélt nyelv hatására tűnt el a sztenderdből. Mai nyomai az i végű főnevek birtoktöbbesítő jeles kocsiim formájában mutatkozik meg, a kocsiim ∼ kocsijaim szembenállásból azonban egyre inkább az utóbbit fogadja el a nyelvhasználat. A negyedik kérdéskör pedig a 19. század elejének tudatos nyelvformálásához tartozik ismét: felújították azt az ó-, illetve középmagyar kori jelenséget, amely az ismétlődő, azonos toldalékokat elhagyással egyszerűsítette, például a következőképpen: aljas-, gyáva- s buták. Ugyanez a névszóragokra is érvényes volt: pemete- s lapáttal.

Magyar nyelv

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 058 324 4

A kötet fő célja, hogy összefoglaló tanulmányokban mutassa be a magyar nyelvre vonatkozó kutatások mai állását. A harmincnégy fejezet szerzői nemcsak új eredményeket közölnek, hanem bemutatják azokat az elméleti-módszertani újításokat is, amelyek a magyar nyelvtudományban - a nemzetközi nyelvtudománnyal teljes összhangban - az utóbbi évtizedekben végbementek.

A kötet négy részből áll. Az első tömb a nyelvi rendszer formai eszközökkel is megközelíthető legfontosabb területeit öleli fel - itt szerepel az alaktan, a hangtan, a mondattan, de itt kapott helyet a szövegtan, a szemantika és a pragmatika is. A második rész a nyelvtörténet korszakait, a magyar nyelvtudomány történetét tárgyalja. A harmadik fejezet a magyar nyelv neuro-, pszicho- és szociolingvisztikai vonatkozásival foglalkozik. Az utolsó rész az alkalmazott nyelvészet és a nyelvtudomány néhány határterületéről szól. Foglalkozik a beszéd zavaraival, a siketek jelnyelvével, a szaknyelv kérdéseivel, valamint az idegennyelv-tanulás és idegennyelv-oktatás problémáival.

Az Akadémiai Kézikönyvek sorozat legújabb darabja a legkorszerűbb összefoglalója mindannak, amit a XXI. század első évtizedében az érettségiző és felvételiző diákoknak, valamint a felsőoktatásban részt vevő tanulóknak tudniuk kell a sikeres vizsgákhoz a magyar nyelv témakörében.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-magyar-nyelv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave