Kiefer Ferenc (szerk.)

Magyar nyelv


A szaknyelvek csoportosítása, elkülönülése

A szaknyelvek csoportosítását az emberi tevékenység egyre nagyobb mértékű specializációja következtében differenciálódott nyelvhasználat tette szükségessé. A kezdeti rendszerezések az úgynevezett horizontális és vertikális differenciálódás jegyeit ragadják meg. Horizontális felosztás alapján végzik el a besorolást például a könyvtártudományban és bibliográfiában használt Egyetemes Tizedes Osztályozás (ETO) tudományfelősztása szerint (Grétsy et al. 1985). Ez jól használható keretet jelentett a tudományos, gazdasági, műszaki fejlődés egy adott szakaszában a szaknyelvi (elsősorban lexikai, terminológiai) jellegzetességek rendszerezéséhez, a terminológiai tevékenységhez. A szaknyelvek szakterületi horizontális felősztásán alapuló statikus rendszer azonban mára már szűknek bizonyul a rendkívül dinamikusan változó nyelvhasználat jellegzetességeinek megragadására, feltárására és leírására. A szaknyelvek nemcsak horizontálisan, hanem vertikálisan is rétegződnek, és még az úgynevezett horizontális kategóriákba csoportosított szaknyelveken belül is egyre nagyobb léptékű a vertikális rétegződés.

Magyar nyelv

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 058 324 4

A kötet fő célja, hogy összefoglaló tanulmányokban mutassa be a magyar nyelvre vonatkozó kutatások mai állását. A harmincnégy fejezet szerzői nemcsak új eredményeket közölnek, hanem bemutatják azokat az elméleti-módszertani újításokat is, amelyek a magyar nyelvtudományban - a nemzetközi nyelvtudománnyal teljes összhangban - az utóbbi évtizedekben végbementek.

A kötet négy részből áll. Az első tömb a nyelvi rendszer formai eszközökkel is megközelíthető legfontosabb területeit öleli fel - itt szerepel az alaktan, a hangtan, a mondattan, de itt kapott helyet a szövegtan, a szemantika és a pragmatika is. A második rész a nyelvtörténet korszakait, a magyar nyelvtudomány történetét tárgyalja. A harmadik fejezet a magyar nyelv neuro-, pszicho- és szociolingvisztikai vonatkozásival foglalkozik. Az utolsó rész az alkalmazott nyelvészet és a nyelvtudomány néhány határterületéről szól. Foglalkozik a beszéd zavaraival, a siketek jelnyelvével, a szaknyelv kérdéseivel, valamint az idegennyelv-tanulás és idegennyelv-oktatás problémáival.

Az Akadémiai Kézikönyvek sorozat legújabb darabja a legkorszerűbb összefoglalója mindannak, amit a XXI. század első évtizedében az érettségiző és felvételiző diákoknak, valamint a felsőoktatásban részt vevő tanulóknak tudniuk kell a sikeres vizsgákhoz a magyar nyelv témakörében.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-magyar-nyelv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave