Válaszút előtt – A digitális jó és rossz születése

  

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

DOI: 10.1556/2065.178.2017.12.20
    

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A technológia korában valójában mindannyian egy kicsit újságírók vagyunk. A konvergens médiakultúra időszakában, ahol senki sem tud mindent, de mindenki tud valamit, a tudás megosztva él az emberiségben. Az „újságírás forradalmának” periódusában, a média a valaha volt legnagyobb lehetőség előtt áll: professzionális technikai eszközeinkkel amatőrként is beléphetünk a média, és ezáltal közös valóságunk szerkesztői közé Facebook-posztjainkkal, Twitter-üzeneteinkkel, a CNN-hez tartozó iReport vagy a résztvevő újságírást támogató Wikinews felületére feltöltött híreinkkel. De hová is vezet mindez? Valóban mind újságírók vagyunk, akik tartalmakat osztunk meg a közösségi oldalakon? Hol vannak az újságírás határai, és vajon ki mondja meg, hogy mitől válik valaki hivatásos újságíróvá, míg a másik egyszerű, képzetlen felhasználóvá, aki l’art pour l’art módon, kedvtelésből vagy unaloműzésből posztol? Az optimista megközelítéssel szemben a média pesszimista felfogása szerint korántsem egy forradalmi megújulásnak, hanem egy folyamatos hanyatlásnak, válságnak, sőt, az újságírás halálának vagyunk ma szemtanúi. E diagnózis indoklásaként a szakértők rendszerint tartalmi, üzleti, társadalmi és kulturális szimptómák sokaságát sorolják fel. Bármelyik meggyőződés hívei vagyunk is, tagadhatatlan, hogy a 21. század első évtizedeiben az újságírás radikális átalakulása zajlik. A digitális Jó és Rossz Születése című művében Tófalvy Tamás arra vállalkozik, hogy rávilágítson e változások okaira, illetve hogy érthetővé tegye az átalakulás mögött meghúzódó kulturális tényezők társadalmi jelentőségét.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A rendkívüli mértékű és hatású átalakulások okait és magyarázatát illetően meglehetősen változatos a vélemények sokasága, a szerző azonban úgy látja, hogy e vélekedések mégis egy irányba mutatnak. Ez az irány pedig nem más, mint a technológia, azon belül is a digitális technológia és az internet. Olyan kiszámíthatatlan, autonóm mozgatóerő ez, amely folyamatos nyomást gyakorol a társadalom-kultúra-újságírás hármasára, követelve a megújulást vagy a menthetetlen pusztulást. A fenti kijelentések eddig talán nem sokkal kecsegtettek bennünket: a média valamelyest mindig is technológiai kérdés volt, kultúraformáló és -tükröző szerepe pedig nyilvánvaló és vitathatatlan. Tófalvy azonban két koránt sem általános érvényű állítást vezet be munkájában, amelyek alapjaiban változtatják meg a modern újságírással kapcsolatos jelenlegi felfogásokat. Először is azt állítja, hogy e változások hátterében nem pusztán a technológia áll, hanem az, ahogyan az emberek gondolkodnak, beszélnek a technológiáról, vagyis a technológiai újításoknak tulajdonított jelentés és érték. Ez alapján kijelenthető, hogy az újságírói szakmát nem a technológiai vívmányok határozzák meg, hanem az a társadalmi tér és narratíva, amelyben működik, ezáltal az újságírók, a médiavállalatok, a közönség és a technológia együtt tehetők felelőssé, és nem a technológia egyedül. Mindezeket figyelembe véve Tófalvy második állítása már magától értetődik: független, a társadalomra és a kultúrára egyirányú hatást kifejtő technológiáról nem érdemes beszélnünk. A fenti kijelentések alátámasztására a szerző további két felvetést mutat be: egyfelől azt, hogy a digitális kultúra változásainak hátterében nem pusztán a tiszta racionalitás az irányadó, sokkal inkább annak ellentétei kerülnek előtérbe: az értékek, normák, hagyományok és előítéletek, amelyek az újságírás ideológiája és a technológiához kapcsolt értékek eszmetörténetének hagyománya felől érkeznek. Másfelől pedig azt, hogy ezek a kulturális alakzatok nagyon hasonló mintázatok alapján szerveződnek, amióta a társadalomban újságírásról vagy technológiáról beszélhetünk.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

E meglehetősen komplex téma tehát nem pusztán a technológia vagy a médiatudományok szempontjából releváns, Tófalvy megközelítése ugyanis – az említett diszciplínákon kívül – valahol a filozófia, pszichológia és a kultúrakutatás határmezsgyéjén helyezhető el. Összetettségének köszönhetően a könyv három fő- és számos alfejezetre bontható. Az első fejezet célkitűzése, hogy bemutassa, hogyan lehet – ha egyáltalán lehetséges – elhatárolni az újságírást mint szakmát. Ennek megfelelően e rész kulcsszavának a határmunkálat vagy demarkáció tekinthető, hiszen az újságírás kultúráinak és ideológiáinak feltérképezésére vállalkozik egyfajta disztinktív jelleggel, arra törekedve, hogy más csoportokkal szemben meghatározza az újságírók csoportját. Ahogyan ez a fentiekből is látszik, nem könnyű feladat: óriási bizonytalanság figyelhető ma meg az újságírás határait illetően, amely a szerző szerint – többek között – annak is köszönhető, hogy a szakma meghatározásának harcai egyszerre zajlanak külső és belső színtereken. A külső csatatéren dől el, hogy a korszellem és az adott társadalom értékei szerint ki minősül újságírónak: az ügyvédekhez, orvosokhoz hasonlóan az újságírók sem igyekeznek elkülöníteni magukat az asztalosoktól vagy tájépítészektől. De, az ügyvédektől, orvosoktól eltérően azoktól a szereplőktől, akiknek a társadalmi funkcióját, szerepét, identitását veszélyeztetőként észleli a szakma, igenis megpróbálja magát elhatárolni. A belső terepen pedig azok hierarchiai harcai figyelhetők meg, akik tevékenységükkel valamilyen módon kötődnek a szakmához. A külső küzdelmekhez képest talán meglepőnek tűnhet, hogy a szervezeten belül is folyamatos értelmezési konfliktusokkal, a szimbolikus, hierarchikus viszonyok okozta problémákkal, és az újságírók hitelességéről és presztízséről kialakított egészen eltérő felfogásokkal találkozhatunk. Annak érdekében, hogy megválaszolásra kerülhessen a jelen fejezet és maga a szakma egyik legalapvetőbb kérdése: „miért írhat újságot az, aki nem újságíró?”, Tófalvy az Egyesült Államok, Magyarország és az Európai Unió egyes szabályozási gyakorlatait és stratégiáit veti össze, egyszerre fókuszálva a releváns definíciókra, az újságírói működési engedélyekre és pajzstörvényekre.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A második főfejezetre áttérve az olvasó a régi és új technológiák kulturális megalkotásába nyerhet betekintést. Az előző szakasz újságíró/nem újságíró dilemmájához kapcsolódva a szerző egy új perspektívát vezet be, amely arra vonatkozik, hogy milyen érzelmeket, értékeket és sztereotípiákat társítottunk a különböző kommunikációs és médiatechnológiai eszközökhöz, a telefontól egészen a számítógépekig. Tófalvy arra keresi a választ, hogy hogyan jöttek létre az eltérő korok és közegek jó és rossz fogalmai a technológiát illetően; miért tartották egy időben a technológiát üdvözlendőnek, máskor pedig ördögtől valónak; és minek köszönhetők az elmúlt évtizedek féktelen változásai. Tézisének megfelelően a szerző válaszaiban a társas érintkezések gyökereihez tér vissza, arra utalva, hogy nem a technológia hordozza a társadalmi jelentéseket, hanem mi magunk, a közönség, a társadalom tagjai helyezzük azokat bonyolult értelmezési folyamatok és azok megvitatásának kereteibe. Ennek megfelelően a fejezet kulcsszava a kulturális megalkotás folyamata, amely Daniel Boorstin pszeudo-valóság elméletéhez is szorosan kapcsolódhat, hiszen társadalmunk a jó és a rossz technológiák folyamatos kulturális meg- és újrateremtésén fáradozik, egyszerre alannyá és tárggyá téve azt. Ahhoz, hogy Tófalvy rávilágítson a technológiák megítélésének kulturálisan és társadalmilag relatív valóságára, olyan eseteket elemez a távolabbi és közelebbi múltból, amelyek megmutatják a digitális technológia mindkét arcát: a megváltót, amely a lehetőségek és a kulturális fejlődés alapköve, vagy a pusztítót, amely a minőség romlásán keresztül a társadalmi sekélyesedés és kulturális értéktelenedés könyörtelen aktora.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A jó és rossz megalkotási folyamatainak szakmai és technológiai aspektusai a harmadik fejezetben fonódnak egybe. Ez a rész arról ad áttekintést, hogy az újságírás ideológiái által létrehozott szakmai ’jó’ és ’rossz’ fogalmai hogyan kerülhetnek átfedésbe és interakcióba a technológiai jóról és rosszról alkotott meg­győződésekkel. Tófalvi meglátása szerint a technológia és kultúra között egyfajta reciprocitás figyelhető meg, hiszen az újságírás kultúrája és értékei ugyanolyan mértékben hatnak a technológia lehetőségeire, mint amennyire a technológia meghatározza az újságírás kultúráját, amely kölcsönösségnek nem csupán az újságírással kapcsolatos elméletalkotásra, hanem annak gyakorlataira is komoly következményei vannak. A szerző olyan példákon keresztül mutatja ezt be, mint Schmitt Pál volt köztársasági elnök plágiumügye, az Orson Welles-féle Világok harca rádiójáték, Sir Brian Leveson nyilatkozata a közösségi média és az újságírók viszonyáról vagy a WikiLeaks mint sajtóorgánum ismertetése, és a sor hosszasan folytatódik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Lev Manovich, az újmédia megkerülhetetlen teoretikusa szerint az újmédiában nem a hálózatiság a fontos, hanem a technológia, és nem a közösség, hanem a kultúra. Ehhez a gondolatmenethez csatlakozva Tófalvy A digitális jó és rossz születése című munkája azt mutatja be, hogy korunk legfontosabb hívószavai, a technológia és a kultúra milyen módon kapcsolódnak egymáshoz és a társadalmi térhez, amelyben megjelennek. A 21. század radikális átalakulásai hatására számos felfogás válaszúthoz ért: Az újságírás forradalmának vagy bukásának vagyunk szemtanúi? Csak az tekinthető újságírónak, aki hivatásszerűen végzi munkáját, vagy mindaz, aki bizonyos színtéren tartalmat közöl? A technológia Isten ajándéka vagy az ördög találmánya? Bárhogyan is vélekedjünk, tudnunk kell, felelősségünk van. Hiszen e változások hátterében nem pusztán a technológia áll, nem is a digitalizáció, hanem mi magunk.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(Tófalvy Tamás: A digitális jó és rossz születése, Technológia, kultúra és az újságírás 21. századi átalakulása. Budapest: L’Harmattan Kiadó, 2017, link)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Deli Eszter

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

egyetemi tanársegéd

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intéze
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave