Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


A történelmi regény megújulása

A 19. és a 20. század magyar irodalmában folytonosan jelen volt a történelmi regény műfaja, funkciói azonban jelentős változásokon mentek keresztül. A 19. században és a 20. század első felében, Móricz Erdély-trilógiájában, valamint Gárdonyi, Herczeg Ferenc, Kodolányi János és Makkai Sándor műveiben a történelmi regény számos hitelesítő eljárást használva úgy igyekezett bemutatni a magyar történelem kitüntetett időszakait, hogy a jelen számára a történelem cselekményesítésén áttetsző világos ideológiai üzeneteket közvetítsen, olyanokat, amelyek kapcsolatot létesítenek a nemzeti közösség múlthoz tartozó tudatformái és jelenbeli önképei között. A történelmi regény önreflexiós készsége, amely a történelem cselekményesítését nyelvi-ideológiai konstrukciónak mutatja, a magyar prózában végbemenő átfogó változásokkal összhangban az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején lép szemlátomást magasabb fokra. Ebből a szempontból kiemelkedő Grendel Lajos Éleslövészet című könyvének szerepe. A történelmi regény változásai természetesen nem függetlenek azoktól a szerteágazó történetfilozófiai megfontolásoktól, amelyek a történelmi elbeszélések konstruáltságát állították előtérbe. A történelem tehát megszűnt a múlt megbízható krónikája lenni, minden részlete egyidejű és utóidejű narratívák kereszteződési pontjának mutatkozik. A narratívák alakításához, tehát a közös történeti tudat formálásához az irodalom éppen úgy hozzájárul, mint például a történettudomány. Ezért a mai történelmi regényektől hiába várnánk a nemzeti lét hamis vagy valóságos ideológiai kérdéseinek közvetítését, azonosulásminták felmutatását, hiába támasztanánk velük szemben a korfestés, a hitelesség igényét. A műfaj elsősorban a történelem eredendő szövegszerűségének belátására adott válaszokból újul meg.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave