Az 1953-ban született Szőcs Géza életműve jól példázza, hogy a vajdasági irodalomhoz hasonlóan, az erdélyi magyar költészet hagyományainak megújítására is a neoavantgárd ösztönzése kínálhatott termékeny modelleket. A kezdeményező szerep ebben Szilágyi Domokosé volt, de közvetlenül hatott az erdélyi költészetre a párizsi Magyar Műhely és a vajdasági Új Symposion irodalomszemlélete is. Szőcs Géza a neoavantgárd líra alapvető eljárásait használva, a szó szerinti és a metaforikus jelentéseket egymás ellen kijátszva, elveti a szöveg értelemképzésének mimetikus feltételeit. Ehelyett a zárt értelmi szerkezetek felbontásával keletkező nyitottságra, az intertextuális kapcsolatokban jelentkező dekonstruktív lehetőségekre és a nyelv anyagszerűségének hatásaira alapozza a szövegeit. Poétikájának és szereptudatának alakulásában az 1986-os év von cezúrát, ami összefügghet ugyan azzal az életrajzi eseménnyel, hogy ekkor három évre Svájcba települt át, a változás következményei azonban beleíródnak Kelet-Európa politikai átrendeződésének történetébe. A változás nyilvánvaló jeleivel találkozhatunk Az uniformis látogatása (1987) című kötetben, amelyet New Yorkban adott ki a Hungarian Human Rights Fundation. Ezt megelőzően, a Kilátótorony és környéke (1977) és a Párbaj, avagy a huszonharmadik hóhullás (1979) című kötetekben az eszközök, a változatos, a líraiságtól minden esetben távol álló szövegformák kimunkálása mellett elsősorban az erdélyi kulturális tér újrarendezése, és azon belül az én színrevitelének excentrikus módja szembetűnő. Az uniformis látogatása című kötettől kezdve egyre hangsúlyosabbá válnak Szőcs Géza költészetében az aktuális politikai utalások (pl. Dal a házkutatásról) és még inkább a 20. század első feléből örökölt konzervatív nemzeteszméknek a kisebbségben élő magyarság önazonosságával összefüggő gondolatformáinak kétféleképpen, a szétbontás és az újraépítés jegyében is értelmezhető jelenléte. Szőcs költészetéből meglepő módon hiányoznak, vagy legalábbis nem kerülnek előterébe a nemzeteszme 19. századi közhelyeihez tartozó erkölcsi világszemlélet nyomai. Ez teszi lehetővé a groteszk és a fantasztikum betörését. A nyelvi játékok és a kulturális-politikai utalások kizökkentik az említett sémákat megszokott helyzetükből, és elsősorban az olvasó döntésén múlik, hogy újra megerősíti-e helyzetüket, vagy ellenkezőleg, az irónia, a gúny szólamának enged inkább teret.