Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Prti Nagy Lajos

A 80-as évek európai költészetében általánosságban is megfigyelhető, hogy a költők már ismert poétikai eljárásokhoz folyamodnak, és így nem maguk az eljárások, hanem a nyelv anyagszerűségének tapasztalatai lépnek előtérbe. Mivel az örökölt eljárások olyannyira szabályozottak, az írástechnika uralmáról sem túlzás beszélni. A költői képességek nem új eljárások kifejlesztésében, hanem a már meglévők meglepő felhasználásában mutatkoznak meg. A magyar költészetben mindemellett az sem kerülheti el a figyelmünket, hogy a mesterségként, műhelygyakorlatként felfogott poézis a szabad vers hozzávetőleg két évtizedes terjedését követően hangsúlyosan visszatért a zárt formák konvencióihoz.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave