Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Pázmány Péter

Magyari alaposan kidolgozott, bibliai utalásokkal alátámasztott érvrendszerére egy ifjú jezsuita, Pázmány Péter válaszolt.106 Feleletében (1603) elsősorban teológiai alapról támadja meg Magyari állításait, hiszen a Magyari által felsorolt, katolikus méltóságok által elkövetett bűnök nem jelentik azt, hogy az egyház maga dogmatikusan tévedett volna. Pázmány hitvitázó munkásságának alapstratégiája, hogy bemutatja, mennyire nincs egyetértés ellenfelei között, hiszen a protestáns felekezetek egymásnak is ellentmondanak. Mivel mindnyájan bibliai forrásokra hivatkoznak, a katolikus érvelés szerint az egymásnak ellentmondó álláspontok között a döntés lehetőségét egyedül a tradíció, az egyház hagyománya adja meg. Az ifjú Pázmány alaposan fel volt készülve erre a vitára: bár Váradon református családban született, anyja halála és apja új házassága után 1583-ban katolizált, és a rend protestáns területek közepén fekvő „előretolt helyőrségében”, a kolozsvári kollégiumban tanult. Miután belépett a rendbe, Jaroslawban, Krakkóban és végül a rend központi iskolájában, a római Collegium Romanumban is tanult. A rendi oktatás fontos elemét képezte a kontroverziákba (hittani vitákba) való bevezetés, a római kollégium egyik tanára, Roberto Bellarmino pedig a 16. század végén hatalmas kézikönyvet (Disputationes de controversiis, 1586–89) szerkesztett a protestáns „eretnekek” által felhozott vádakkal szemben alkalmazható ellenérvekből: Pázmánynak ez a műveltség végig fontos útmutatója maradt.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave