Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


A családregény (Fáy András: A Bélteky-ház)

Fáy András 1832-es regénye, A Bélteky-ház217 címe családregényt ígér (a „ház” szó a „család” értelmében szerepel itt), ám voltaképp csak két nemzedék egymásra következésében rajzol meg jelentős mentalitásbéli változásokat. A két Bélteky, apa és fiú sorsában a magyar nemes társadalmi szerepértelmezésének két lehetőségét mutatja be, fejlődésként ábrázolva az eltérést: a többnyire familiáris nevén Matyinak emlegetett apa a hagyományosnak láttatott, a köz ügyeivel nem törődő magatartásformát képviseli, míg fia, Gyula már olyan eszmék nevében próbál meg élni, amelyek a társadalom egészének hasznát tartják fontosnak. Nem véletlen, hogy a kettejük közötti eltérés éppen a felnövekedés és a nevelődés részletes leírásával alapozódik meg: Gyula esetében az anya tudatos hazafias hatása, valamint a bölcs nevelő, Káray tevékenysége magyarázza meg, hogy a fiú megtöri az önző és kényelmes atyai hagyományt. Fáy regénye ezen a ponton is szinte tézisszerű kifejtését adja a 18. századi, felvilágosodásból kiinduló nevelési eszmény liberális-politikai átértelmezésének: az ember nevelhetőségének az alapelvét egy új típusú, a harmincas években már erőteljesen jelenlévő nemzetfogalommal kapcsolja össze, s ennek értelmében a nemzet közösségéért érzett felelősség vállalása s a nemzethez való tartozás morális választás, amelyre a megfelelő nevelés készíthet fel. Ezt a didakszist Fáy egy panoramatikus, számos szereplőt mozgató regényszerkezettel fejti ki, s ilyenformán a középpontba állított váltás nemzedékváltásnak tűnhet fel: a regény végén nem egyedül Bélteky Gyula, hanem kortársai, Ongay és Vincze együtt esküsznek föl a haza szolgálatára, s ekkor már mindnyájuk mellett ott áll a méltó feleség, aki biztosítéka lehet a következő nemzedék helyes felnevelésének.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave