Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Szabó Dezső

Az egykor nagyhatású, közismert író életműve az elmúlt évtizedekben egyre inkább veszített jelentőségéből, míg napjainkra az irodalmi kánon peremére szorult. Ez a folyamat akár természetesnek is nevezhető, hiszen a szerző egykori ismertségét elsősorban a műveiben megjelenő ideológiai tartalmaknak köszönhette. A hazai szociális konfliktusokat a különböző etnikumok harcaként értelmező, leegyszerűsítő politikai nézetei valóban nem érdemelnek kitüntetett figyelmet, ugyanakkor epikai nyelve több olyan vonást is mutat, melyek sajátszerűségük miatt korántsem érdektelenek. Szabó Dezső művei között kevés remekművet találunk, mivel prózapoétikájából többnyire hiányzik az összhang, s az egyes eljárások olykor egymás ellen hatnak. A kezdeményező újítás és az avultnak tetsző sémák együttes alkalmazása nem ritkán bizarr eredményhez vezet. Elbeszélésmódjának bizonyos alkotóelemei, elsősorban a nyelvi intenzitást szolgáló megoldásai azonban említésre méltó teljesítménynek tekinthetők.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave