József Attila korai költészetére minden bizonnyal a nyugatos líra öröksége és az avantgárd gyakorolta a legnagyobb hatást. E két irodalmi hagyomány későbbi lírai nyelvének jellegét is döntően meghatározta. (Tverdota György 2009: 382.) Bár a nyugatos tradícióhoz való visszatérés 1928-tól lényegesen átfogóbb és szembetűnőbb, mint az avantgárd poétikai inspirációjának jelenléte, József Attila költői beszédmódjának egyik alapvető jellegzetessége, a sajátszerű, egyedi képalkotás terén az avantgárd ösztönző befolyása ekkor is megmarad (Kulcsár-Szabó Zoltán 2001: 100, 106). Körülbelül a Medáliák végső változatának megszületésétől kezd kialakulni, majd 1932 táján vesz újabb lendületet a figurativitásnak az a formája, mely az érzékletesség és az elvontság elvének egyidejű érvényesülésével jellemezhető. E sajátos képalkotási technika különböző komponensei egyrészt az esztétizmus érzéki szemléletességre törekvő poétikájának, másrészt az avantgárd absztrakciót preferáló figuratív nyelvének ösztönzéséből eredeztethetők. Ezen az összefüggésen túl az is valószínűnek tűnik, hogy József Attila avantgárd szabad verseinek egyik jellegzetes típusa – melynek beszédmódja a nyelvi alakítatlanság látszatát kelti – szintén összefüggésbe hozható kései verseinek élőbeszédet imitáló nyelvi modalitásával. Elsősorban ez a két sajátosság teszi hangsúlyossá az avantgárd poétika ösztönző szerepét, s emeli ki a többi, József Attila költészetére szintén jelentős befolyást gyakorló, irányzat közül. Az újnépiességhez ugyan több jelentős költemény kapcsolható (pl. Nincsen apám se anyám; Gyöngy; Klárisok; Betlehemi királyok stb.), s jelenléte az avantgárd szabad versek korszakának lezárulta után is dokumentálható, mégsem vett rész olyan mértékben József Attila sajátos költői nyelvének kialakulásában, mint az irányzatszerűen kétségtelenül rövidebb ideig érvényesülő avantgárd poétika. A szabad versek korszakát követően s még inkább a harmincas évek közepe táján az újklasszicizmus szerepével is számolnunk kell. Az ehhez az irányzathoz köthető költői eljárások ugyanakkor anélkül integrálódtak a nyugatos hagyományba, hogy annak karakterét jelentősen megváltoztatták volna.