Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


A rövidpróza megújulása a 60-as években: Mándy Iván, Örkény István

A Kádár-rendszer kultúrpolitikája a 60-as évek elejétől nem csupán alkalmat adott a művek poétikai dimenzióin is nyomot hagyó finom áthangolódások megtételére, hanem támogatta is, hiszen legalább annyira szüksége volt az írók legitimáló jelenlétére, mint amennyire nekik a publikálás lehetőségére. Ilyen körülmények között a személyes életutak és tapasztalatok határozták meg, hogy ki mikor és hogyan hozta meg azokat a döntéseket, amelyek hozzásegítették, hogy ismét publikálhasson. Örkény István művei 1958-tól 1962-ig nem jelenhettek meg sem folyóiratokban, sem könyvként. A forradalom napjaiban ő fogalmazta meg a Szabad Kossuth Rádió 1956. október 30-án elhangzott legendás beköszöntő szövegét, melynek a hazugságokat beismerő, később megváltozott formában sokat idézett vallomása eredetileg így hangzott: „A Rádió hosszú éveken át a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon.” A szilencium idején Örkény eredeti végzettségének és családja hagyományainak megfelelően gyógyszerészként dolgozott. 1962-ben ismét megjelenhettek novellái, többek közt az Új Írásban és a Kortársban, a következő év tavaszán azonban újabb ideológiai támadások érték Niagara Nagykávéház című elbeszélése miatt. Örkény visszailleszkedése az elsődleges nyilvánosságba tehát elhúzódó, és akadályokkal teli folyamat volt. A változás 1965-ben következett be pályáján. Júniusban megjelent a Kortársban a Macskajáték kisregény-változata. Ezt követően Örkény találkozott Aczél Györggyel, és még ugyanebben az évben útlevelet kapott. 1966-ban publikálja Tóték című kisregényét. A mű dráma-változatát februárban bemutatta a Thália Színház. A 60-as évtized közepére Örkény elfogadott, az évtized végére sikeres, idegen nyelvre is sokat fordított szerző lett, akinek színdarabjait sikerrel játszották többek közt Párizsban, New Yorkban, Moszkvában és Berlinben.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave