Magyarországon a 60-as évtized elejétől lehetünk tanúi a korábban burzsoá áltudománynak minősített szociológiai tényfeltárás lassú újjáéledésének. E folyamat eredménye és egyben legfontosabb állomása volt, hogy 1963-ban az MTA Filozófia Intézetében létrejött egy szociológiai kutatócsoport, amely a korábbi miniszterelnök, Hegedűs András vezetése alatt Szociológiai Kutatóintézet néven 1965-ben önállóvá vált. 1970-ben az ELTE Bölcsészkarán is megalakul a Szociológiai Tanszék. Ugyanebben az évben a Központi Statisztikai Hivatalban létrejött egy, a társadalmi rétegződés, mobilitás és a szegénység kutatásával foglalkozó munkacsoport. Ezt előbb Andorka Rudolf, majd Kemény István vezette. Ekkor és a későbbiekben is több olyan munkatársa volt a különböző szociológiai kutatócsoportoknak, akik e munkájukkal összefüggésben íróként is jelentőset alkottak. Az említett Konrád György mellett ilyen például Csalog Zsolt, Berkovits György, Hernádi Miklós, Hankiss Elemér, Závada Pál. A szociológiai szemlélet megerősödése nem egyedülálló a kor magyar irodalmában. Hasonló folyamat zajlott le a filmművészetben is. 1969-ben fiatal filmrendezők, operatőrök (Grunwalsky Ferenc, Magyar Dezső, Mihályfy László, Pintér György, Sipos István) és forgatókönyvírók (Ajtony Árpád, Bódy Gábor, Dobai Péter, Kardos Csaba) egy csoportja kiáltványt bocsátott ki Szociológiai filmcsoportot! címmel. Célkitűzésük a szociológiai gondolkodás bevitele volt a dokumentumfilmek látásmódjába.