Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Csoóri Sándor

Bár Csoóri Sándortól kezdetben az Újhold poétikája sem állt távol, kiforrott költészete az illyési örökség hordozója lett. Róla talán Illyésnél is inkább elmondható, hogy „költészete egy iránymutató eszmerendszer szilárd szemléleti alapjain bontakozott ki” (Kulcsár Szabó Ernő 1993: 48), hiszen lényegében készen örökölte a költészetének szerepfelfogását és értéktudatát. A vers Csoóri lírájában arra hivatott, hogy a világ és a haza romlásának közepette a költői szubjektum középpontba állításával őrizze a világ és a haza elevenségét őrző szellem természetes egységét. A szerepfelfogás önszemlélete József Attila kései költészetén és sorsán szűrődik át. Ugyanakkor azt is pontosan érzékeli Csoóri, hogy ez a szerepfelfogás a líra problemtizálódásával és a kádári világ sajátos hamistudatának belső ellentmondásai miatt egyre inkább tarthatatlanná válik. Jól tükrözik ezt a drámaivá stilizált, és nem egészen átértett kettős viszonyt Csokonai című versének sorai: „Se haza, / se király, / se szerelem, / csak a megváltó láz / s a Holdba fölszálló test / uralta a világot, mint az isten. // De az is elveszett, szétszóratott.” // Fekszel csitíthatatlan halott – // Kár volt várnod boldogabb korokra, / korán meghalnak, / akik várakoznak.”

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave