Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Erdély Miklós

Erdély Miklós eredetileg szobrászatot tanult a Képzőművészeti Főiskolán, majd építészmérnöki diplomát is szerezett. A képzőművészet, az akcióművészet és a koncept art területén is jelentőset alkotott, filmrendezőként is kipróbálta magát. Elméleti és szépirodalmi alkotásai az életmű keretein belül nem választhatóak el a művészet egyéb médiumaival folytatott kísérleteitől, amelyek szinte minden esetben egy művészcsoport tevékenységén belül kaptak értelmet. Ilyen csoport volt az 50-es években az Európai Iskola, amelyhez többek között Korniss Dezső, Barta Lajos és Csernus Tibor tartoztak, a 60-as években Szentjóby Tamás és Altorjay Gábor baráti köre, míg a 70-es években Erdély Miklós elsősorban tanítványainak, követőinek környezetében alkotott.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave