Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Történelmi, politikai helyzetek parabolái

A 70-es évek Magyarországának legfontosabb, ám nyíltan megfogalmazhatatlan politikai kérdése a Kádár-rendszer ellenforradalmi konszolidációjára irányult. Csakhogy a kor szereplői, ha 1956 után egy ideig ellenforradalminak tartották is a Kádár-rendszert, a 70-es években többségük legalábbis elfogadással, nem kevesen az igazolás szándékával viszonyultak a fennálló rezsimhez, és ez a szándék műveiket is befolyásolta. Jellemző példája ennek a szemléletnek Szabó Magda Az a szép fényes nap (1974) című drámája, amelyet 1976-ban mutatott be a Nemzeti Színház. A mű 994-ben játszódik. Géza fejedelem és Vajk, a leendő király világosan látják, hogy az ország érdekében a nyugati kereszténység felvétele és a német szövetség megerősítése áll. Ennek érdekében azonban le kell számolniuk korábbi vezetőtársaikból lett ellenfeleikkel, akik a bizánci szövetség mellett kötelezték el magukat, és még élénken emlékeznek az augsburgi vereségre. A leszámolás megtörténik, másnap Vajkot Hermann, Henrik német király képviselőjének jelenlétében megkeresztelik. A szöveg anakronisztikus mozzanatok sokaságával tereli parabolikus pályára a történelmi dráma értelmezését. Vajk lelkiismereti és történelmi döntését Szabó Magda a Nagy Imrét bírósági ítélettel kivégeztető Kádár János 1956 utáni helyzetének politikai parabolájaként dolgozta fel, ahogyan Boldizsár Miklós Ezredforduló (1972–1974) című drámája is, amelyből az 1983-ban bemutatott István, a király című rockopera készült.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave