Az Emlékiratok könyve megírásával párhuzamosan keletkezett Nádas Péter három hosszabb színpadi műve, a Takarítás (1978, bemutató:1980), a Temetés (1980, bemutató: 1982) és a Találkozás (1981, bemutató: 1985). Ahogyan Pilinszky színházfelfogásának, úgy Nádasénak is fontos eleme a színpadi illúzió és a dramatikus eszközökkel előadott történet egységében megalapozott korabeli magyar színház kritikája, egyfajta esztétikai ellenállás, amely egyrészt az európai posztdramatikus színház első klasszikusainak (Grotowski, Wilson, Kantor, Grüber) tapasztalataira, a magyar drámairodalomban pedig elsősorban Mészöly Miklós kísérleteire támaszkodhatott. Ami a színpad tér- és időviszonyainak allegorizálását illeti, nyilvánvaló a kapcsolat Az ablakmosó és a Temetés között. Nádas drámáinak befogadásában mindmáig két egymást erősítő tendencia érvényesül. Az előadások és az esztétikai reflexiók egyfelől a drámák szertartásjellegét emelik ki. Ez az aspektus elsősorban a megismételhetetlen jelen idejű történésként értett előadás partitúraszerű megkomponáltságára hívja fel a figyelmet, ami a színház jelhordozó tényezői közül az időkezelés ritmusából és a színpadi testképekből, a mozgásokból, a testi viszonyokból bontakozik ki. Nádas színháza zenei fogantatású, ismétlésekből, megfordításokból és tükörszerkezetekből épül fel, a ritmusegységek és a ritmusváltások pontos ismeretét írja elő, és jelentős szerep jut benne a szünetnek, a csendeknek. A Találkozás mindemellett élő zenekart is szerepeltet a színpadon, a bemutatóhoz Vidovszky László komponált zenét.