Bethlen Gábor és I. Rákóczi György sorozatos magyarországi hadjáratait a Porta mindig engedélyezte, sőt támogatta, hiszen azok – más frontokon való lekötöttsége idején – a nagy rivális Habsburgokat gyengítették. II. Rákóczi György 1657. januári Lengyelországba vezetett, engedély nélküli, sőt megtiltott expedícióját – a fejedelemnek a román vajdaságok viszonyaiba való beavatkozását követően – viszont már nem tolerálta. Bár fél esztendővel korábban, 1656. június végén a velencei flotta a Dardanelláknál súlyos vereséget mért az oszmán hajóhadra, néhány hónappal később (szeptember 15.) olyan meghatározó személyiség került a nagyvezír posztjára, aki 1658 májusában Rákóczi megbüntetésére már maga vonult Erdély ellen. A nyolcvanas évei felé járó Köprülü Mehmed kemény terrorral, adószedők és állami hivatalnokok százainak leváltásával, szigorú takarékoskodással és kméletlen korrupcióellenes harccal képes volt a birodalom kiújuló problémáit viszonylag gyorsan rendezni, szárazföldi hadseregét és flottáját talpra állítani. Majd gyengekezű elődeivel ellentétben úgy döntött, hogy a Szülejmán idejében kidolgozott koncepció szellemében véget vet az igen szűk ösvényről már sokadszorra lelépő, sőt ezúttal tiltott területre merészkedő erdélyi vazallus önálló külpolitikai ambícióinak, ami – mint erről még szólunk – egy a Rákócziak vezette lengyel–erdélyi dinasztikus kelet-európai államalakulat létrehozására irányult. Ez ekkor egyáltalán nem állt a Porta érdekében, így Köprülü Mehmed 1658. szeptember 14-én Barcsay Ákos személyében új uralkodót ültetett a fejedelemség élére. Mindeközben tatár, török és kozák hadak vetettek hosszú időre véget Tündérország virágzásának. A még mindig jelentős belső támogatással rendelkező Rákóczi mégsem mondott le, sőt I. Lipóthoz fordult segítségért. Ez 1658 őszétől Erdélyben pusztító polgárháborút, 1659–1660-ban pedig előbb Szejdi Ahmed budai pasa, végül – Abaza Haszan pasa aleppói lázadásának leverését követően – 1660 augusztusában újra a török fősereg, ezúttal Ali pasa szerdár büntetőhadjáratát hozta. Az utóbbiban elveszett Erdély kapuja, Várad (Nagyvárad) vára (augusztus 27.), amely az oszmánok újabb vilajetközpontja lett, és vele a Partium nagy része is. Az Erdély elleni sikeres török hadjáratokból ráadásul néhány esztendő alatt Magyarországon újabb nagy Habsburg–oszmán összecsapás bontakozott ki.