Jelen tanulmány az udvarias nyelvi viselkedéshez történő reflexív viszonyulást vizsgálta a válaszok megfelelőségére (az adekvátságra) helyezve a hangsúlyt. Az elismerő megnyilvánulásokra (bók, dicséret) adott válaszok különféle funkciókkal jellemezhetők, és az eltérő típusok megfelelőségét más-más módon ítéljük meg. A kérdőíves vizsgálatok eredményei alapján a magyar beszélők adekvát nyelvi viselkedésmódnak tartják az öröm kifejeződését a válaszban, a kétkedést megfogalmazó, magyarázó kérdést (a nem megfelelőnek vélt direkt kérdéseket kivéve), a teljesítményre vonatkozó dicséret esetében a magyarázkodó válaszokat, valamint a bókot elfogadó köszönetet. Nem megfelelőnek minősített reagalások az önironikus megnyilatkozások, az elismerés direkt formában történő elfogadása, az elutasítást kifejező metapragmatikai reflexió, valamint a csend, amikor semmit nem válaszolunk a beszédpartnernek. A bókot elutasító, minősítő válaszok megfelelőségéről pedig megoszlik a válaszadók véleménye. A semlegesség, közömbösség kategóriáját is kiemelte a tanulmány, melynek értelmezésében, minősítésében a kontextus meghatározó. Az eltérő nyelvi környezetben (Magyarországon és Olaszországban) élő magyarok között különbség tapasztalható az udvarias nyelvi viselkedéshez való értékelő viszonyulásban, néhány választípus megfelelőségének megítélésében.