Pléh Csaba, Lukács Ágnes (szerk.)

Pszicholingvisztika


Hermann Paul és az asszociatív pszichologizmus

A 19. század végére a bölcsészetben általánosan jellemző egy sajátos, módszertanában John Stuart Millre (1806–1873) támaszkodó pszichologizmus megjelenése (l. Mill 1873–1877). Ez a pszichologizmus, bár ma ez a megfogalmazás talán furcsán hat, pozitivista volt, mivel a magasabb szerveződéseket megfigyelhetetlen misztikus mozzanatokra történő utalások nélkül igyekezett magyarázni. (Mai szemmel azért furcsa ez a pozitivizmus, mert a 20. század a viselkedéselvű objektivizmusra korlátozza a pozitivista jelző használatát. Mill és követői a belső világról szólva pozitivisták: szerintük a szellem misztikus képződményei helyett az egyéni elme folyamatairól kell beszélnünk.) A társadalmi és a „szellemi” jelenségek szilárd bázisát az emberi elme feltételezett törvényeiben vélték meglelni. A német nyelvészetben ez jelent meg az újgrammatikus iskolában. Ennek vezéralakja volt Hermann Paul. Az iskola önmeghatározásában az „újgrammatikus” azt jelentette, hogy a nyelvet a régi nyelvtan előírásai és absztrakciói helyett konkrét egyének mentális életében, illetve kölcsönhatásaiban létezőként tételezték. A kor elméleti nyelvészetét a korai történeti nyelvészet nyelvhasonlító sikerei révén elsősorban a nyelvi változás magyarázata érdekelte. Ehhez Hermann Paul két mozzanatot használt fel, amikor magát a változást, például a hangváltozást mint törvényt írta le a természettudományok törvényfogalmának analógiájára. Az egyik a nyelvelsajátítás: minden nemzedék újra kialakítja a nyelvi rendszert, de eközben a leképezés nem pontos. Számos változást okoz, hogy a gyermek a hangok utánzására s nem feltétlenül maguknak az azt létrehozó mozdulatoknak a leképezésére törekszik. Másrészt a belső rendszerben, az egyes beszélők „fejében” a nyelvet nem tudatos képzetdinamika alakítja. Paul itt az asszociációs pszichológia emberképét használta fel. Úgy képzeli, hogy az asszociatív törvények és az analógiaalkotás a szigorú törvényekkel jellemzett nyelvi változás magyarázó elvei: az egyéni elme adja meg a társas konstruktumok megértésének a kulcsát.

Pszicholingvisztika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 059 499 8

Az pszicholingvisztika a nyelv használatának, megértésének és elsajátításának mentális folyamatait, a használók értelmi, érzelmi és társas működéseit érintő mechanizmusait vizsgálja. Interdiszciplináris terület, amelynek gyökerei a nyelvészetben és a pszichológiában lelhetők fel. Fél évszázada létezik komolyabb formában, vagyis viszonylag fiatal, ám az elmúlt évtizedekben - az ihletését adó területek, vagyis a nyelvészet, a pszichológia és az idegtudomány elméleti és technikai változásainak, továbbá a nyelv használatát és vizsgálatának lehetőségeit is érintő, gyorsan változó műszaki-informatikai környezetnek köszönhetően - sokrétűen fejlődött.

A Magyar pszicholingvisztikai kézikönyv hiányt pótol a hazai felsőoktatásban, az első próbálkozás arra, hogy teljesen megfeleljen a nyelvre érvényesített interdiszciplináris szemléletnek. Egyszerre jellemző rá a bölcsészeti, a társadalomtudományi és a természettudományos szemlélet alkalmazása, módszerei közé tartozik a megfigyelés, a kísérletezés, és időnként a tömeges adatok elemzése egyaránt.

Könyvünk oktatási anyagként szolgál a felsőbb éves pszichológus, nyelvész, gyógypedagógus, medikus diákok számára, ugyanakkor legalább egy évtizedig érvényes összefoglaló és kiindulási irodalom lehet a kutatóknak is. Őszintén reméljük, hogy a kézikönyv alapvető tananyag lesz nyelvészeti és pszichológiai mesterképzésekben, doktori programokban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-lukacs-pszicholingvisztika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave