Pléh Csaba, Lukács Ágnes (szerk.)

Pszicholingvisztika


Elméleti háttér

Grice-nak a beszédpartnerek kooperációs viselkedését és a társalgás különböző elveit, maximáit hangsúlyozó elmélete nagy visszhangot váltott ki a szemantika- és pragmatikakutatók körében, és az elmélet szisztematikusabb kidolgozására sarkallta a témával foglalkozó szakembereket. Az itt tárgyalandó három megközelítésnek egyik közös vonása abban áll, hogy mindegyik valamilyen formában megpróbálja leegyszerűsíteni a grice-i kategóriák listáját: míg Levinson (2000) „hármas heurisztikája”, valamint Horn (1984) „kételves” megközelítése a Grice-féle maximákat és almaximákat három, illetve két elvre redukálja, Sperber–Wilson (1995) és Carston (2002) relevanciaelmélete csupán egyetlen maximát hagy meg a sokból: a relevancia kategóriáját. Ami pedig az eredeti elmélet alapelveinek megtartását illeti, a Grice utáni elméletek általában két nagy csoportra oszthatók: neo-grice-i és poszt-grice-i megközelítésekre. A kettő között az a különbség, hogy míg az előbbiek Grice eredeti maximáinak és együttműködési alapelvének mindig valamilyen változatát képviselik, az utóbbiak csupán a kommunikáció Grice-féle inferenciális megközelítését veszik kiindulópontnak, de ezentúl nagyjából mindenben eltérnek az eredeti elmélettől. Neo-griceiánusnak mondható többek között Laurence Horn és Stephen Levinson megközelítése is, hiszen bár sajátos pragmatikaelméleteket dolgoznak ki, az informativitást fő elvként kezelő feltételezéseik nagyban támaszkodnak elsősorban Grice Mennyiségi maximájára, továbbá az általános és sajátos implikatúrák megkülönböztetését, a levezethetőség fontosságát, valamint a kooperatív viselkedés nélkülözhetetlenségét ők is központi jellemzőknek látják. (A két említett szerző elméletének részletes összefoglalóját l. Carston 1998, 184–202; Meibauer 2006, 570–574.)

Pszicholingvisztika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 059 499 8

Az pszicholingvisztika a nyelv használatának, megértésének és elsajátításának mentális folyamatait, a használók értelmi, érzelmi és társas működéseit érintő mechanizmusait vizsgálja. Interdiszciplináris terület, amelynek gyökerei a nyelvészetben és a pszichológiában lelhetők fel. Fél évszázada létezik komolyabb formában, vagyis viszonylag fiatal, ám az elmúlt évtizedekben - az ihletését adó területek, vagyis a nyelvészet, a pszichológia és az idegtudomány elméleti és technikai változásainak, továbbá a nyelv használatát és vizsgálatának lehetőségeit is érintő, gyorsan változó műszaki-informatikai környezetnek köszönhetően - sokrétűen fejlődött.

A Magyar pszicholingvisztikai kézikönyv hiányt pótol a hazai felsőoktatásban, az első próbálkozás arra, hogy teljesen megfeleljen a nyelvre érvényesített interdiszciplináris szemléletnek. Egyszerre jellemző rá a bölcsészeti, a társadalomtudományi és a természettudományos szemlélet alkalmazása, módszerei közé tartozik a megfigyelés, a kísérletezés, és időnként a tömeges adatok elemzése egyaránt.

Könyvünk oktatási anyagként szolgál a felsőbb éves pszichológus, nyelvész, gyógypedagógus, medikus diákok számára, ugyanakkor legalább egy évtizedig érvényes összefoglaló és kiindulási irodalom lehet a kutatóknak is. Őszintén reméljük, hogy a kézikönyv alapvető tananyag lesz nyelvészeti és pszichológiai mesterképzésekben, doktori programokban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-lukacs-pszicholingvisztika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave