Pléh Csaba, Lukács Ágnes (szerk.)

Pszicholingvisztika


Nyelvi kompetencia és performancia

Chomsky számos művében (pl. Chomsky 2007) azt javasolta, hogy a nyelvtant ne pusztán az egyes nyelvek szerkezetének empirikus leírásaként értsük, hanem tekintsük az egyetemes emberi nyelvi képesség átfogó elméletének, az emberi nyelvtudás általános modelljének. Az egyes nyelvek leírásai, nyelvtanai ennek az egyetemes képességnek a példányait, a változatait írják le. A nyelvtanmodell a maga tárgyát tehát absztrakt módon jelöli ki, nem a beszélőnek és nem a hallgatónak a szempontjából modellálja a nyelvi kompetenciát, hanem „semleges” módon, úgy jellemzi a nyelvtudást, mint a beszélő-hallgató közös nyelvhasználatának az alapelveit, tudásbázisát. Ebben a megközelítésben a nyelvtan nem azonos a beszédprodukció és a beszédmegértés modelljével, a nyelvtan egyes szabályai pedig nem azonosak a beszédprodukció, beszédmegértés egyes eljárásaival, mert az utóbbiak már a nyelvtudás alkalmazásának rendszereihez, a performanciális rendszerekhez tartoznak.

Pszicholingvisztika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 059 499 8

Az pszicholingvisztika a nyelv használatának, megértésének és elsajátításának mentális folyamatait, a használók értelmi, érzelmi és társas működéseit érintő mechanizmusait vizsgálja. Interdiszciplináris terület, amelynek gyökerei a nyelvészetben és a pszichológiában lelhetők fel. Fél évszázada létezik komolyabb formában, vagyis viszonylag fiatal, ám az elmúlt évtizedekben - az ihletését adó területek, vagyis a nyelvészet, a pszichológia és az idegtudomány elméleti és technikai változásainak, továbbá a nyelv használatát és vizsgálatának lehetőségeit is érintő, gyorsan változó műszaki-informatikai környezetnek köszönhetően - sokrétűen fejlődött.

A Magyar pszicholingvisztikai kézikönyv hiányt pótol a hazai felsőoktatásban, az első próbálkozás arra, hogy teljesen megfeleljen a nyelvre érvényesített interdiszciplináris szemléletnek. Egyszerre jellemző rá a bölcsészeti, a társadalomtudományi és a természettudományos szemlélet alkalmazása, módszerei közé tartozik a megfigyelés, a kísérletezés, és időnként a tömeges adatok elemzése egyaránt.

Könyvünk oktatási anyagként szolgál a felsőbb éves pszichológus, nyelvész, gyógypedagógus, medikus diákok számára, ugyanakkor legalább egy évtizedig érvényes összefoglaló és kiindulási irodalom lehet a kutatóknak is. Őszintén reméljük, hogy a kézikönyv alapvető tananyag lesz nyelvészeti és pszichológiai mesterképzésekben, doktori programokban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-lukacs-pszicholingvisztika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave