Romsics Ignác

Rendszerváltás Magyarországon


Kádár bukása és az MSZMP platformosodása

A szovjet változások Kádár Jánost személyileg és politikailag egyaránt kínosan érintették. Személyileg azért, mert 1987-ben maga is elmúlt 75 éves, s az addigi szokásoknak megfelelően a fiatalítással egybekötött szovjet kádercseréket Magyarországon is hasonló lépéseknek kellett volna követniük. Politikailag pedig azért, mert a peresztrojka sikerében részben nem hitt, részben pontosan tudta, hogy a glasznoszty komolyan vétele és magyarországi adaptálása egy idő után elkerülhetetlenül fel fogja vetni saját bűnös szerepét is Rajk László 1949-es és Nagy Imre 1958-as kivégzésében. Az elmúlt évtizedekben ezek az ügyek a szigorú tabutémák közé tartoztak, amelyekről a szélesebb közvélemény és különösen a fiatalabbak nem is igen tudtak. Mindezek miatt nem akarta kiengedni kezéből a vezetést, hanem kivárásra rendezkedett be, és a valóságnak egyébként megfelelően azt hangoztatta, hogy a szovjet reformokat Magyarországon már évekkel korábban bevezették. E védekező stratégia egyik eleme volt Grósz Károly kinevezése miniszterelnökké. Előreengedni az előre igyekvők egyikét, aztán ha a helyzet úgy kívánja, ha a gazdasági helyzet tovább romlik, bűnbakot csinálni belőle. Azzal, hogy a tét dupla vagy semmi, Grósz is tisztában volt. A miniszterelnöki pozíciót éppen ezért csak lépcsőfoknak tekintette, ahonnan könnyebben lehet Kádár leváltását előkészíteni, és a megfelelő pillanatban a helyébe lépni.90


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 697 8

Mik voltak a rendszerváltás kül- és belpolitikai előzményei? Reformkommunizmus vagy demokratikus ellenzéki mozgalom? Hogyan alakultak ki az ellenzéki pártok? Mi vezetett Kádár János és az MSZMP bukásához? Mi történt a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain? Miként ment végbe a privatizáció? Hogyan zajlottak az első szabad választások? Mik voltak az Antall-kormány legfontosabb intézkedései? Mik a rendszerváltás tanulságai a mából visszatekintve? A Pont könyvek sorozat új darabja, a Rendszerváltás Magyarországon érthető és logikus válaszokkal szolgál, határozott pontokat téve a kérdőjelek helyére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/romsics-rendszervaltas-magyarorszagon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave