Mezősi Gábor

Magyarország természetföldrajza


A nagyobb folyók főbb hidrogeográfiai jellemzői

A Kárpát-medence két fő folyójának, a Dunának és a Tiszának eltérő genetikai fejlődését az 1.3. fejezet részletezte. A két jelentősebb folyó fontosabb hidrogeográfiai adatait a 3.1. táblázat foglalja össze. Ebből látszik, hogy a Tisza mélyebben beágyazott folyó (közepes mélysége 6-8 m, középvízi szélessége 200-300 m), amit a szabályozások egyik következményének tekinthetünk. A Duna jelenlegi 4-5 m-es átlagmélysége számos helyen ugyancsak az antropogén hatások miatt növekszik. A meder szélessége a Dunán Komárom magasságában 450 m (4 m-es mélységgel), Budapesten 290 m (mélység: 5 m). Az irodalmi adatok a szélesség–mélység arányban 50-es érték felett azt mutatják, hogy ott a folyó szakaszjelleget (mintázatjelleget) vált, a kanyargó fonatossá alakul. A Duna esetén ez az érték mindenütt fennáll, de az anasztomizáló jelleg a szigetközi hordalékkúphoz kapcsolódva valószínűsíthető. A hordalékkúp felszíne – amin az ágrendszer található – 6-7 m-rel magasabb, mint a mögöttes ártéri környezete. Így érthető, hogy a gyakran változó főmeder komoly gondot jelentett a hajózásnál (VITUKI 2007). A 30-40 cm/km-es esésű hordalékkúp után kisebb esésűvé váló Duna kavics- és homokzátonyokat épített, ezek a mai állapotban meanderező szakaszok, de a Nyergesújfalunál található szigetek az antropogén hatás előtti fonatos mintázatot rögzítik (MT 2002). A Dunakanyarban lévő folyó aktivitását jelzi a Dömösnél a (vulkáni) sziklaaljzatba ágyazott a meder. Visegrádtól sokkal kisebb esésű szakasz kezdődik (kb. 7 cm/km), ahol újra zátonyépítéssel és kisebb nagyobb szigetcsoportok építésével párosul a meanderező jelleg, ezt a jobb part gyakori alámosása is jelzi. Épp ez az alámosás az egyik elindítója a löszfalak csuszamlásainak – ezek megelőzése és a károk elhárítása (Ercsitől Dunaföldváron át Dunaszekcsőig) komoly mérnökgeomorfológiai feladat.

Magyarország természetföldrajza

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 058 976 5

Magyarország természeti földrajzáról sok nézőpontból számos igényes összefoglalás készült már, ezek azonban sok esetben nem elégítik ki maradéktalanul a természetföldrajzi megközelítést.

Mezősi Gábor könyvének újdonsága abban áll, hogy a természeti tényezők kapcsolódási rendszerének regionális értelemben való megfogalmazására vállalkozik. Azaz a kötetben főként nem a tájakról esik szó, amelyek maguk is integrált egységek, hanem annak - regionális szintű - elemzéséről, hogy az egyes tényezők milyen hatáskapcsolatban állnak egymással.

A könyv ennek megfelelően két nagyobb gondolatkör köré rendezi a mondanivalót. Az első rész Magyarországra vonatkozóan az általános természetföldrajzi kérdéseket tárgyalja, alapvetően elméleti jelleggel. A tárgyalás az egyes tényezőkhöz kapcsolódik, és kiterjed a kialakulás, az alapállapot, a hatófolyamatok, a természetes változási tendenciák elemzésére.

A második, regionális tartalmú rész alkalmazott, gyakorlati jellegű. A bemutatás középpontjában a táji konfliktusok, a környezeti értékek és veszélyek, a sajátos táji adottságok szerepelnek, valamint a hatáskapcsolatok vizsgálata, beleértve a hatások következményrendszerének vázlatát is.

E műfajában újszerű feldolgozás túlmutat a klasszikus ismereteken, egyes szegmenseiben integrált igényű kérdések megválaszolására is vállalkozik, és szándékai szerint tudományos szempontból valóban a földrajz legbelsőbb szakterületéhez illeszkedik. A kötetet egyrészt azoknak ajánljuk, akik hallgatóként doktoranduszként, oktatóként, kutatóként szakmai szempontból érdeklődnek a téma iránt, másrészt mindazoknak a szakembereknek, akiknek munkájuk során a természeti erőforrásokkal és adottságokkal kell sáfárkodniuk, vagy felelősek a környezet „egységes” állapotának fenntartásáért.

Hivatkozás: https://mersz.hu/mezosi-magyarorszag-termeszetfoldrajza//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave