Pál József (szerk.)

Világirodalom


Irodalomelméleti művek [H. G.]

„A színművek és különösen a tragédiák nem lehetnek száműzöttek egy jól művelt respublikából” – jelentette ki Johann Christoph Gottsched (1700–1766) 1729-ben, egy Lipcsében tartott beszédében. Gottsched az antik és főleg a francia klasszicista dráma (Corneille, Racine) mintáját követve igyekezett kiszorítani a színpadról az olasz commedia dell’arte nyomán kialakult Paprikajancsi-fércműveket, melyeket vándortársulatok adtak elő országszerte. Helyettük a szigorú szabályok szerint működő, új francia drámairodalom, többnyire saját maga által fordított darabjait, illetve ezek mintájára írt tragédiáit vitte színre. 1730-ban megjelent Versuch einer Critischen Dichtkunst vor die Deutschen (Kritikai költészettan a németek számára) című elméleti fő művében hangsúlyozza, hogy kora polgári közönségének a „híres emberek” példája nyomán „erkölcsi tanulsággal” kell szolgálni. Kategorizálja a műfajokat, követi a hely, idő és cselekmény egységének előírását, és különös hangsúlyt helyez a jó ízlés betartására. Gottsched íróként nem volt igazán jelentős, s bár Klopstock, Herder, Lessing és Goethe is kisstílű pedánsnak tartotta, lendületet adott a német nemzeti színjátszás kialakulásának, és elméletével pezsdítő vitát indított el az irodalomban.

Világirodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2005

ISBN: 978 963 058 596 5

A kötet csaknem ötven nemzet irodalmának összehasonlítására vállalkozik, mindezt egységes folyamban, közérthető fogalmazással, mégis újszerű megközelítésekkel. Az antikvitástól egészen a kortárs-posztmodernig követi az írásokat. A fő fejezeteken belül a különböző nyelvű irodalmak önálló egységet alkotnak, ennek tiszteletben tartásával tárulkozik fel a világirodalom egysége és harmóniája. A könyv eredetisége és egyedülálló értéke abban áll, hogy a kis terjedelem ellenére számos, szakterületét kiválóan ismerő specialista jól összehangolt együttműködésével jött létre. A szerzők - közöttük akadémikusok és nagy egyetemeink irodalomprofesszorai - újszerű módon, változatos megközelítésben tárják az olvasó elé a világirodalom történeti folyamatát, azon belül pedig elsősorban a műalkotásokat. A kötet nemcsak a középiskolai tanulmányok lezárásához, hanem a felsőfokú képzés első éveiben is megkerülhetetlen mű. A Világirodalom népszerűségét mutatja, hogy már a második kiadása is megjelent.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pal-vilagirodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave