Pál József (szerk.)

Világirodalom


Általános jellemzők

A szélesebb értelemben vett amerikai kultúrában a romantika termékeny talajra lelt. Túl azon, hogy az ország természeti környezete is ösztönözte a romantika egyik kedvenc esztétikai minőségének, a fenségesnek a megjelenítését, a romantikus szellemiség lényeges vonatkozásokban egybeesett az amerikai demokrácia eszményével, amennyiben kitüntetett szerepet tulajdonított a szubjektumnak, az individualizmusnak, az átlagembernek, az egyéni szabadság potenciális kiteljesedésének; esztétikai és erkölcsi értéket előlegezett az inspirált képzeletnek. Az amerikai romantika fontos helyi sajátossága, hogy hatása egybeesett az ország népesedési és főleg területi növekedése nyomán kialakult optimizmussal, az amerikai küldetésmítosz szellemiségének kiteljesedésével és a fiatal köztársaság kulturális nacionalizmusával. Ezekben az évtizedekben sürgetően fogalmazódott meg az európai örökségtől tudatosan eltérő, hazai, önelvű nemzeti irodalom megteremtésének igénye, ezen belül is elsősorban a brit szellemi gyámkodástól való szabadulás kívánalma. Mindezen túl az amerikai romantika sajátos szellemi termékének tekinthető a filozófiai idealizmust konkrét társadalmi mozgalmakkal ötvöző új-angliai transzcendentalizmus ←.

Világirodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2005

ISBN: 978 963 058 596 5

A kötet csaknem ötven nemzet irodalmának összehasonlítására vállalkozik, mindezt egységes folyamban, közérthető fogalmazással, mégis újszerű megközelítésekkel. Az antikvitástól egészen a kortárs-posztmodernig követi az írásokat. A fő fejezeteken belül a különböző nyelvű irodalmak önálló egységet alkotnak, ennek tiszteletben tartásával tárulkozik fel a világirodalom egysége és harmóniája. A könyv eredetisége és egyedülálló értéke abban áll, hogy a kis terjedelem ellenére számos, szakterületét kiválóan ismerő specialista jól összehangolt együttműködésével jött létre. A szerzők - közöttük akadémikusok és nagy egyetemeink irodalomprofesszorai - újszerű módon, változatos megközelítésben tárják az olvasó elé a világirodalom történeti folyamatát, azon belül pedig elsősorban a műalkotásokat. A kötet nemcsak a középiskolai tanulmányok lezárásához, hanem a felsőfokú képzés első éveiben is megkerülhetetlen mű. A Világirodalom népszerűségét mutatja, hogy már a második kiadása is megjelent.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pal-vilagirodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave